9~A Harmadik

~Emily szemszöge~

~Emlékeztető~

"-Már kimehetnénk végre.-állt fel Louis az asztaltól, de már én sem voltam biztos ebben az egészben."

~Folytatás~

-Jössz akkor?-zökkentett ki gondolataimból Cat, de válaszra nem volt szükség kikerültem a barátnőmet és kimentem az ajtón. Megvártam míg ő is kijön és bezárja maga után. 
-Merre?-néztem körbe.
-Mondjuk jobbra.-mutatott az említett hely felé, majd elindultunk.
-És arra lesz valami?-érdeklődtem, mert nem tudtam barátnőm merre járhatott eddig.
-Nem tudom, de szerintem siessünk, mert ha Niallen múlik visszaráncigál téged a házba. Sőt muszáj nekünk visszamennünk?
-Nem.-vágtam rá egyből.
-Na ez a beszéd. Nem függünk tőlük, függetlenek vagyunk, nem szorulunk a segítségükre ugye?-nézett rám.
-Igen. Teljesen igazad van.-mosolyodtam el. -A túránk-, ha lehet így nevezni- eléggé csendesen telt. Arra vártam hogy ő szólaljon meg, ő meg gondolom rám. Nem volt témánk. Egy ilyen elhagyatott szigeten kinek lenne bármilyen témája is? Ugyan már. Viszont eddig Cat minden helyzetben fel tudta találni magát, nem értettem ő miért retteg ennyire ettől az egésztől. Borzalom ami velünk történik, de eddig jóformán csak a fiúkkal beszéltem. Lassan haladtunk, de mégis távolra. Már nem tudtam hol vagyunk, mégis úgy tűnt Cat tudja. De ez ugye lehetetlen.
-Figyelj, nem lenne jobb visszafordulni? Már tudjuk hogy erre nincs semmi.-álltam meg, kezeimet a térdeimre tettem és kicsit lehajoltam pihenni.
-Nem. Még egy kicsit menjünk. Hidd el nem lesz semmi gond. Biztosan a másik irányba indultak a fiúk, addig jó míg nem látjuk őket.
-Te miért vagy ilyen ellenszenves velük?-vetettem oda neki a kérdést.
-Nem vagyok az. Ne merészelj ilyet állítani. Aki ellenszenves velük az te vagy. Egyedül te. Te nem vagy képes elfogadni a többieket és megérteni Harry fájdalmát. Ahelyett hogy veszekszel vele segíthetnél neki feldolgozni azt a szörnyűséget ami Deborával történt. Szerették egymást tudod? Úgy mint én Zaynt!! Tudod? És te csak arra méltatsz, hogy egyszer megöleltél és ennyi? Ennyire együttérző vagy vagy csak nem akarsz lejjebb szedni az ego-dból?! Hm?!-csattant fel, mire elszorult a torkom. Fájt ahogy beszélt, minden egyes szava egy üvegszilánk a mellkasomban. Várta mit válaszolok, de én csak tátott szájjal figyeltem hol őt, hol a földet. Végül lenyeltem a fájdalmat.
-Te ezt hiszed. Most még. De Harry kezdte.
-Nem érdekel hogy ki kezdte!!!-csattant ismét föl, mire hátrahőköltem.
-Nem is ezért mondtam. Nekem is hiányzik Zayn, pedig.. pedig nem is ismertem, de te ne tégy úgy mintha jobban ismerted volna, ne játszd el hogy a barátnője vagy, mert nem. Ez csak illuzió, ne csapd be magad.-vettem suttogásra a hangerőt.
-Nem hittem volna rólad hogy ilyen vagy. Undorodom tőled. Hát ennyire nem hat meg?-mintha citromot ettem volna ismét összeszorult a torkom és a földet néztem. Ez a sziget tényleg ennyire megváltoztat majd minket?
-Cat én igazábó.. Cat?-fordultam hátra, mert nem láttam. Kiáltoztam a nevét de semmi. Dühös lettem rá. Miket mond ő nekem?! Idegesen indultam meg a ház irányába, ami egy fél órára lehetett a helyzetemtől. Gondoltam visszament már zokogni vagy ilyesmi, így nem is nagyon érdekelt, csak az hogy visszajussak. Már délután 3-4 óra körül érhettem vissza, mivelhogy elég sokat sétáltunk. Sajgott a lábam, úgy éreztem ha visszaérek kutya világ lesz nekem. Ráadásul a gyomrom is korgott elég erősen. Tíz méterre a háztól pillantottam meg Niallt az ajtónak támaszkodva, úgy tűnt mintha nem akarna beengedni senkit és semmit. Lépteimre felém fordult és halvány mosoly jelent meg az arcán, viszont ez hamar elmúlt.
-Végre. Már azt hittem elvesztél.-támaszkodott a másik lábára, miközben a válaszomat várta.
-Végre? Nem mentél el a többiekkel?-lepődtem meg, hisz még ők mondták hogy: "Egyedül így nem tanácsos, úgy nem tanácsos".
-Nem. Vagyis Louis bent van.-támaszkodott el az ajtóról, majd kinyitotta és intett hogy menjek be.
-És Harry meg Liam?-álltam meg a kanapé mellett, ahol Louis olvasgatott.
-Leléptek. Kicsit összekaptunk.-ült le Niall Louis mellé, aki csak sziszegett egyet, hogy ellapozódott a huzattól az egyik oldal.
-De én is kérdezhetnék Catről. Őt hol hagytad?-Louis felnézett a szemüvege (?) mögül és várt.
-Azt hittem visszajött.-pillantottam a lépcső felé.
-Te egyedül hagytad?!-csapta össze Louis a könyvét miután gyorsan beletett egy könyvjelzőt.
-Nem. Vagyis de.. de fordítva történt. Ő hagyott ott engem és miután már fogalmam sem volt hova ment visszajöttem. Azt hittem itt lesz.-sütöttem le a szemem.
-És hol láttad utoljára?-Niall.
-Nem tudom. Reggel 10-kor indultunk el és most olyan délután négy lehet. Több mint 3 órára lehettünk innen.-állapítottam meg a tényt, amit így kimondva már nem találtam épp jó dolognak.
-Francba. Mondott valamit?-vette vissza Louis a könyvét és nézegette a borítóját.
-Nem. Mi is összevesztünk. Aa fejemhez vágott egy-két dolgot, én egy pillanatra nem figyeltem és eltűnt. Kerestem egy ideig, de.. azt hittem visszajött.-ültem le a két fiú közé.
-Majd visszajön. Ki ment elől?-mosolyodott el Louis.
-Ő, de miért mosolyogsz?
-Inkább neked kellett volna eltévedned, hogy őt követted. Ő úgyis visszatalál ha megjegyezte merre mentetek.-nyitotta ki vissza a könyvét.
-Biztos. Megyek enni.-álltam fel, majd rátámadtam a hűtőre. Igazából amikor ideértünk tele volt a hűtő kajával, de ennek már csak kb. a fele volt ott. De nem érdekelt. Nem akarok éhen halni, ha rajtam múlik haljanak a fiúk éhen. Tudom, azért ez gáz, hogy ilyet mondok, de mindenki magát védi.
-És pontosan min kaptatok össze?-tette le a könyvet Louis, amint leültem mellé a kanapéra.
-Hát, azon, hogy vigasztalni kellene Harryt. Én nem akartam, aztán feljött Zayn, és én "hülye" lettem. Ő lelépett és ennyi. Honnan szedted azt a könyvet?-vettem ki a kezéből.
-Fentről. Gyere, keresünk neked is egyet.-állított fel. Ellenkezni akartam, de inkább Louis, mint hogy Niallel maradjak.
-De hideg van.-állapítottam meg egy tényt.
-Nem a trópusokon vagyunk, de ez a ház eléggé meleg. Ki hagyta nyitva az ablakot?-amint beértünk, felsejlettek bennem a történtek. A gyilkos, én, az ablak, Cat.
-Bezárnád a másikat is? Kicsit fúj a szél.-csukta be Louis a szekrény mellettit, majd ahhoz az ablakhoz sétáltam, amin az incidens történt. Számítottam rá, hogy ott lesz a holttest, így nem akartam kinézni, de a kíváncsiságom legyőzött. Lassan elfordítottam az ablak kilincsét, majd egyre lejjebb néztem. De rögtön kirázott a hideg és hátrálni kezdtem az ablaktól. Nem volt ott. Nem volt ott a holttest.
-Louis. Menjünk le.-vánszorogtam el az ajtóig és a kilincsre helyeztem a kezem.
-Olyan vagy mintha szellemet láttál volna.-jegyezte meg viccesen Louis, de hamar lefagyott a mosolya.
-Nem halt meg.-ráztam meg már sírva a fejem.
-Ki. Ő? Honnan..-dadogott suttogva.
-Egyik nap itt volt, ebben a szobában, és majdnem megölt, aztán jött Cat, és ki.. kiesett az ablakon. Ott volt, és meghalt, és.. most nincs ott.
-De hát a többiek kint vannak.-ekkor döbbentünk rá, hogy igazunk van. Ráadásul Niallt egyedül hagytuk. Gyorsan, lábainkat szaporán szedve, a tudattal hogy a szőke srác mindegyik pillanatban veszélybe lehet gondolattal futottunk le. De nem volt a kanapén.
-Louis.-néztem fel a fiúra könnyes szemmel, majd vissza a kanapéra.
-Ne. Ez csak.. Biztos elment valamerre.-ült le Louis a kanapéra.
-És ha?..-kérdésemet nem tudtam befejezni. Már biztosak voltunk abban, hogy ismét egy csodálatos embert veszítettünk el.

8~Különös

~Emily szemszöge~

~Emlékeztető~

"Közelít felém, szemében az élni akarás villan fel, de engem nem akar az élők sorában látni. Haragot és undort érzek iránta, megvetést. De a függöny nem véd meg."

~Folytatás~

-Legalább azt mondja el miért teszi ezt.-próbáltam most már oldalra felé lépkedni.
-Az nem volt a pakliban, hogy itt is kell maradnom. Átvertek és én ezt nem szeretem.-döntötte oldalra a fejét elégedetlenül, majd megint lépett előre egyet.
-Ki?-próbáltam húzni az időt. Egy pillanat múlva berontott a szobába Cat, egy seprűvel és a férfi összerogyott.
-Te megbolondultál? Ilyenkor segítségért kellene ordibálnod.-sétált az ablak mellé és kinyitotta. Kicsit sem tetszett ez nekem. Figyeltem ahogy beáramlik a friss levegő, majd egy pillanat múlva kilöki a férfit. Teste csak úgy lebeg, de mielőtt leesne elkapom a tekintetem.
-És meghalt?-próbáltam tudakozódni, de arrébb lökött, mert be akarta zárni az ajtót.
-Passz. Figyelj. Ez egy gyilkos. Viszont míg nem tudjuk meghalt-e ne beszéljünk erről a többieknek, csak fölöslegesen felcsigáznánk őket. Elkezdenének utalgatni, hogy biztos meghalt és kimennének. Viszont ha nem halt meg őket öli meg, úgyhogy tartsd a szád. Nem akarlak ijesztgetni, de még mindig ezen a szigeten vagyunk, senki nem véd meg minket. Főleg nem ők. Elkényeztetett sztárok. Vigyázz magadra és mindig kérj meg valakit hogy menjen veled jó?-állt elém határozottan.
-Rendben.-bólogattam halványan, majd lassan lépkedve lementünk vissza a nappaliba.
-Na lenyelted már azt a falatot?-szólt oda nekem rögtön Louis a konyhában.
-Le.-feleltem magam elé bámulva és majdnem félreültem a székem mellé.
-Hékás.-tolt arrébb Liam.
-Bocs.-végre leültem, de akaratom ellenére is csak a sószóróval játszadoztam.
-És miért mentél fel?-felkaptam a fejem Niall kérdésére, Harry erősen a lábamba rúgott.
-Na! Csak untam már a fejeteket.-förmedtem Harryre és visszarúgtam az ő lábába.
-Bassza meg! Normális vagy?!-állt fel mellőlem és úgy nézett, majdnem elfolytam.
-Harry fejezd már be, a hülye is látja, hogy te kezdted.-szólalt fel előttem Liam. Egy pillanatra ránéztem, de mielőtt bármit mondhattam volna csak megrázta a fejét. Látszik rajta, hogy ő a legbölcsebb. Én már mindenki nyakát kitekertem volna a helyében. Na jó. Talán csak túlteng bennem a gyűlölet. Nehogy már Harry mondja meg mit csináljak és mit nem. Na még azt kellene.
-De egyszer ki kellesz mennünk.-Cat kijelentésére megint felnéztem.
-Micsoda?-kérdeztem rá ismét, hisz nekem az előbb azt mondta, hogy..
-Nem maradhatunk itt örökké. Vagyis lehet hogy itt maradunk, de talán ha csoportokba szerveződnénk vagy párokba, akkor feltérképezhetnénk a szigetet. Kaja sem lesz örökké, kivétel ha átállunk a kannibalizmusra, ami kizárt dolog.-tette hozzá, de én még mindig elsápadtan meredtem rá. Hisz az előbb nekem azt mondta, hogy nem tanácsos és kifejezetten kérte ezt tőlem. Te jó ég! Most dobott ki egy embert az emeletről! De nem mertem a többiek előtt beszélni erről.
-Rossz ötlet ezt te is tudod.-néztem Catre, de csak összefont karokkal várt a többiekre.
-Catnek adok igazat. Miért ne mennénk ki?-förmedt rám Harry.
-Attól, hogy ellenem vagy még ne vagánykodj, főleg ne az életed árán.-rá sem mertem nézni. Most csak nekem volt igazam, de Cat.. mi ez a viselkedése?
-Inkább te ne vagánykodj Emily. Ki kell mennünk. Azóta már biztos meghalt az a kapitány vagy mi.-ez már tényleg sok volt. Fel kellett mennem az emeletre, de ezek után már nem akartam, nem mertem. Fájt a fejem is már ettől.
-Hát, kár. De igaza van. Ki kell mennünk.-nézett rám Louis.
-Tessék? Cat beszélhetnénk?-álltam fel és húzni kezdtem a lányt a nappali felé.
-Mi az?-suttogott.
-Most dobtad ki. Szó szerint. Menjünk fel és nézzük meg. Kérlek. Én így nem megyek ki most.-biccentettem a lépcső felé.
-Na jó.-indult el sietősen afelé a szoba felé, amilyen gyorsan csak tudtam követtem, majd kinyitotta az ablakot és láss csodát. Még mindig ott volt a férfi. A hasára esett és körülötte vértócsa.
-Oké. Hiszek neked, de muszáj ennek az ablak alatt lennie?-zártam vissza az ablakot.
-Miért, te lemész és elásod? Vagy bedobod a tengerbe, mint Zaynt?-akadozott a hangja, majd könnyek törtek elő.
-Bocsánat. Nem akartam. Bocs. Nyugi.-öleltem magamhoz.
-Tudom, hogy csak jót akarsz és már vége. Nincs velünk. Felfogtam.-szipogott, majd megtörölte a szemét és mentünk is lefelé.
-Na? Megtárgyaltátok már? Úgy néztek mint aki szellemet látott.-szúrt keresztül a szemével Harry, de a kijelentésére szükségem volt egy pohár vízre. Hisz elvégre azt láttunk.
-Igen. Mehetünk. Én megyek Emilyvel, ti meg ahogy szeretnétek.-én pont le akartam ülni, de itt még én is "beájultam". végül leültem.
-Mi? Két lány egyedül? Megyek veletek.-szólalt fel Niall.
-A-a. Velünk jössz te hülye gyerek. Ne lovagiaskodj, tudnak magukra vigyázni.-adott Harry egy barackot Niall fejére.
-Hagyjál már.-lökte el magától az illetőt, majd rám és Catre nézett.
-Mi van?-húzta fel a szemöldökét Louis, aztán Niallre majd rám nézett.
-Mi mi van? A lányokkal megyek.-jelentette ki, hogy beleremegett a ház.
-Nem. Nem mész velük. Ártott a napocska.-nézett rám Harry.
-Bazdmeg, ne bámulj már rám!!-csattantam fel, vagyis Harryre.
-Jól van. Nyugi. Mehet veletek Louis. Téma lezárva.-állt fel.
-Nem. Velünk senki sem jön. Sen-ki. Gyere Emily.-nyújtotta felé barátnőm a kezét.
-Vagy vele vagy velünk. Akkor ezek szerint így állunk.-állt fel Niall és ő meg a másik oldalról nyújtotta a kezét.

~Álom emlékeztető~

(..) ..Ha rájuk néztem semmilyen érzelmet nem láttam. (..)
-Szeretlek. Ne hagyj el.-állt mellém Niall majd megfogta a kezem és segített felállni.
-Mit lovagiaskodsz?-förmedt rá Cat.
-Szeretlek. Ne törődj vele. Őrült.-fordult ismét felém Niall.
-De hát.. ő a barátnőm. Ismerem. Nem őrült.-csúszott ki a kezem Niall szorításából.
-Látod? A barátnője vagyok.-nyújtotta felém Cat a kezét, és odamentem hozzá.

~Folytatás~

Eszembe jutott az álmom, amit akkor éltem át, amikor megsérültem. Megint ugyanaz az érzés.
-Na légyszíves.-dőlt az asztalnak háttal Niall.
-Mit lovagiaskodsz?-förmedt rá Cat, mire lesápadtam.
-Mit mondtál?-fordultam hátra Cathez. Ugyanezt mondta az álmomban is.
-Ne törődj vele.-hát nem hittem volna hogy tudok tovább sápadni, de szó szerint azokat mondták amiket az álmomban.
-Te jó ég.-álltam fel egyet sóhajtva és megint belenyilalt a fájdalom a fejembe.
-Jól vagy?-állt fel Louis és a kezét a homlokomra tette, hogy megnézze lázas vagyok-e.
-Jól.-vártam a megállapítását.
-Oké. Nem vagy lázas. Fáj valahol?-kezdte el az orvos szerepét.
-De százas sem.-szólt bele Harry, majd vagányan elmosolyodott.
-Na jó. Nem érdekel. Menjünk.-sétáltam Cat hátához, majd lassan tolni kezdtem.
-Na látod?. A barátnője vagyok.-erre a kijelentésre ledöbbentem és már felhagytam a tologatásával. Persze ez nem normális, hogy épp azokat mondják amit én megálmodtam igaz? Mert ha az lenne valószínűleg, nem gondolkodnék ezen.
-Na mi van? Eltört a mécses?-szólt be ismét Harry rekedtes hangján.
-Dehogy. Örülök hogy végre nem kellesz a buta szövegedet hallgatni.-néztem hátra szúrós szemmel.
-Mi van? Ugye nem akarsz ott kint aludni este? Azt se tudjuk mi van ott kint.-akadt ki Niall.
-Igaza van, de Niall, már kimehetnénk végre.-állt fel Louis az asztaltól, de már én sem voltam biztos ebben az egészben.

7~Meglátogat

~Emily szemszöge~ 

~Emlékeztető~

"Kopogtak. Kinyitottam a szemem. "Biztos valamelyik fiú". Gondoltam magamban, de nem ők voltak. Én ugye a kanapén feküdtem és az ajtótól jött a kopogás. Louis és Niall pedig egy összecsukható kempingágyon ölelgették egymást álmukban.
-Fiúk.-suttogtam nekik alig hallhatóan. Talán ez volt a gond. Nem keltek fel, így erős fejfájással és bár alig álltam a talpamon elsétáltam az ablakig. Viszont amit láttam.."

~Folytatás~

Viszont amit láttam, hogy Cat.. Cat idegesen beszél valakihez a ház előtt. Párszor körbefordul és a hajába túr, mindig szélesre nyitja a száját. Arca pirosban árnyalt. Nem szeretem ha ő így néz ki. Pár pillanatig töprengtem kivel beszélhet, végül -mivelhogy nyitva volt az ajtó- kiléptem az udvarra.
-Cat.-szólaltam meg még háttal, hogy becsukjam az ajtót.
-Em?.-nézett felém meglepődve, majd a semmibe. Vagyis a fák közé. Én is odanéztem, de nem láttam senkit.
-Láttam hogy ideges vagy és hogy veszekszel valakivel. Jól vagy?.-néztem az arcát, mert olyan, nem is tudom, fura volt.
-Öhm.. Én? Én csak énekeltem. Tudod még mindig kivagyok a történtek miatt és félek is. 
-Akkor mit keresel itt kint? Nem emlékszel mit csinált velem az a..-emeltem fel a hangom, de itt derült ki. Én még ezekre a gyilkosokra sem tudok megfelelő negatív jelzőt találni.
-Tudom. Csak egy percre jöttem ki, tudod. Friss levegő. Na menjünk vissza és csinálok neked valami kaját.-karolt belém és szinte magával vonszolt a házba, amit megértettem hisz én sem akartam kint maradni ott, ahol talán egy gyilkos most is az áldozatára vár.
-Kösz. Mennyi az idő?-ültem le fáradtan az asztalhoz.
-Ott az óra. Fél 11.-nyitotta ki a szekrényt a reggelihez szükséges dolgok után kutatva. Eszembe jutott Zayn. Hát ő még mindig tiltott ember ebben a közösségben és ha tudnák ezt a rajongók. Inkább ne is beszéljünk erről. Nem volt étvágyam, sem kedvem megvárni a kaját ott az asztalnál, hogy a végén elájuljak, így visszafeküdtem a kanapéra. Igazából leragadt a szemem, de a zokogás miatt nem tudtam elaludni. Mocorgást hallottam de nem akartam hátrafordulni, csak megtöröltem a szemem és felkészültem rá, hogy most valaki meg fog vigasztalni. Így is lett. Csakhogy ez a bátor személy már ha ott volt mellém is feküdt.
-Menj innen.-fordultam hátra, így Niall egy hatalmas reccsenéssel a padlón találta magát.
-Kösz.-szisszent fel, mert a kezére esett.
-Most már gyengélkedhetsz te is.-szóltam be neki, mire csak feltápászkodott és elment a konyhába Cathez.
-Ez mi volt?-épp fordultam volna hátra, de arra nem gondoltam hogy Louis fent lehet.
-Mi?-ültem fel.
-Ez.-ült fel ő is és bár fájós háttal -ahogy láttam- de leült mellém.
-Nincs semmi.-ráztam a fejem bizalmatlanul, de ő csak a haját fésülgette az ujjaival.
-De. Mi volt köztetek? Nézz a szemembe.-megtettem amire kért.
-Semmi, csak egy kézfogás.-tettem hozzá zavartan az utolsó szót.
-Mi? Mármint hogy megfogtátok egymás kezét? Minek? Nem vagytok már óvodások. Fejezzétek ezt be, és nem most kell összejönnötök, hanem akkor amikor már otthon leszünk.-állt fel és otthagyott. Úgy mondta mint aki tényleg elhiszi, hogy elmegyünk innen. Soha nem kerülünk ki erről a szigetről. Soha.
-Louis.-szóltam utána, mire visszasétált hozzám.-Te komolyan hiszel benne hogy hazajutunk innen?-ejtettem ki félve ezeket a szavakat.
-Innen? Nem. Esetleg jó pár év múlva.-rázta a fejét, majd kiment. Én pedig felálltam, mert hallottam hogy jönnek le a többiek a lépcsőről.
-Szia Emily.-adott egy puszit a fejemre Harry, de Liam csak megvonta a vállát és elment a konyhába.
-Utál. Ki nem állhat.-dobtam le magamról a takarót.
-Csak hagyd hogy feldolgozza.-nézett rám Harry.
-Épp ez az. Ő már feldolgozta, mi nem dolgoztuk fel annyira, hogy gondolkodni tudjunk.
-Jobban vagy már?
-Sokkal.-bólogattam.
-Tudod. Az a kanapé kényelmetlen volt tegnapelőtt. Forgolódtam. Hol felétek, hol vissza. Fájt a hátam és este körül inkább olvasgattam. Tudod miben segít az embereknek a fény?-nézett rám, de én inkább tartottam őt most egy tudós filozófusnak.
-Miben?-mosolyogtam, mert azt hittem valami lényegtelen dolgot fog mondani, ami engem nem érdekel.
-Abban hogy lássanak dolgokat. És pont két embert láttam, amik egymás kezét fogták. Tudod. Romantikusan. Akarsz valamit Nialltől? Én a barátja vagyok, de ellenzem, hogy itt gyertek össze. Nézz rá Catre, milyen Zayn nélkül, pedig nem is ismerték egymást. Ne merj kikezdeni Niallel, utasítsd el és tartsd magad távol tőle ha jót akarsz.-állt fel ingerülten és kissé feszülten majd hatalmas léptekkel elsietett a konyhába. Nem hittem el. Harry eddig kedves volt velem. Mindig. Nem én léptem Niall felé, miért nekem szól? Beszélnem kellene Niallel, de így Harry jelenlétében nem tudok. Ja és egy házban élünk, biztonság kedvéért egy szobában. Kimenni nem tudok, hisz ott egy gyilkos. Valamit sürgősen ki kell találnom.
-Jössz már te bátor lovag?-dugta ki a fejét Louis a konyha ajtaján, mire felálltam és nagy nehezen elindultam arrafelé. Bár nem amiatt hogy lusta lennék, csak Harry és Niall és kint egy gyilkos, és Cat szomorú, Liam utál. Jobb lenne ha meglapulnék.
-Hékás. Elesel.-fogott meg Cat, mert majdnem elestem a székében. Meg se akartam szólalni. Tegnap felelőtlen voltam, a többieket is veszélybe sodortam azzal, hogy kimentem és meg is sérültem. Ami azt illeti azt hittem meghalok és most a Nialles ügy. Kíváncsi vagyok meddig bírja ki Niall anélkül hogy beszélni szeretne velem. Mármint hogy amikor ránézek eléggé bús, de ez van. Ne nyomuljon és akkor remek viszonyban lehetek Harryvel, Louissal és a többiekkel is. Ja és Liammel is beszélnem kellene. Ő a csapat esze, nem akarom hogy utáljon, mondhatni ki kell csikarnom belőle némi bizalmat. Bárcsak lenne itt egy könyvtár.
-Kösz.-álltam fel az asztaltól miután gyorsan elfogyasztottam a reggelimet, vagyis magamba tömtem. A többiek még a felénél se jártak. Hülyének nézhettek, hogy tele szájjal felállok az asztaltól.
-Jól vagy?-ivott a poharába Louis.
-bersze.-tettem a szám elé a kezem, hogy ne lógjon ki a kaja, majd elmentem a nappali felé. Felsétáltam a lépcsőn, közben még ettem a szendvicset amit Cat csinált, bár nem néztem mi volt benne, nem érdekelt mit eszek. Benéztem Liamék szobájába, hátha találok valami izgalmas könyvet és találtam is. Kincses sziget. Érdekes. Inkább csak röhögtem egyet a "nyomoromon" és keresgéltem tovább. Egy rakás lovas, gyerekes könyv volt ott, így kicsit elidőztem.
-Hát itt vagy? Jöttem látogatóba.-hallottam meg egy mély, rekedtes, fáradt hangot az ajtóból. Testemet átjárta a hideg, felvillant a kis kiruccanásom, az üldözésem, a vágás majd az ajtóra emeltem a tekintetem.
-Kérem ne bántson.-vált hangom félővé, hátráltam az ablak felé, szörnyű volt látni ismét. Összekócolt fekete haj, ami a szemébe lóg. Egy éles kést tart sebes kezei közt és felém közelít. Sikítani szeretnék, de nem merek, nem tudom mit fog tenni. Reszketni kezdek, könny gyűlik a szemembe, de már végleg a falnál vagyok, nincs tovább. Megmarkolom a függöny szegélyét, próbálom védeni magam. Közelít felém, szemében az élni akarás villan fel, de engem nem akar az élők sorában látni. Haragot és undort érzek iránta, megvetést. De a függöny nem véd meg.

6~Vágás

~Emily szemszöge~

-Emily..-suttogta valaki a nevem, így muszáj volt felkelnem. Először az ablakra tévedt a tekintetem aztán a kanapéra, és végső soron egy nagyon jóképű, szőke fiúra.
-Hm. Jó reggelt, többiek?-pattantam fel hisz eszembe jutottak a tegnap esti kis képek és őszintén szólva lehet hogy Harry a világosban már látta hogy a kezét fogom?
-Neked is, a konyhában vannak, de még ne menj le mert beszélni szeretnék veled.
-Tényleg? Miről?-tettettem a butát, de mindketten jól tudtuk miről beszél.
-Hát amikor megfogtad a kezem. Este, illetve hogy úgy aludtál el. Aludtunk el.-javította ki beszédét, de nem tudta folytatni.
-Figyelj. Én.. az én részemről rendben volt, de azt már nem szeretném, ha mondjuk összejönnénk és mindenki tudná és pletykálnának, amúgy is Louis és Liam olyan ellenségesek és azt is hallottam mit beszéltetek amikor a parton felkeltem, vagyis ti azt hittétek hogy alszom. Szóval inkább felejtsük el.-hadartam össze-vissza, mire csak egy aprót bólintott és lement a konyhába. Lent eléggé gyászos hangulat volt, de ez engem nagyon nem érdekelt. Niall annyira étvágytalan volt és lehangolt, és én is megbántam amiket mondtam, de tényleg nem akarok viszályokat.
-Na akkor ma senki sehová?-nézett körbe Louis olyan képpel, mintha ő lenne a góré.
-Pf. Mintha lenne más választás. Úgy beszélsz mintha itt valami város lenne.-álltam fel, hogy a mosogatóba dobjam a tányéromat. Hát kissé indulatosan, hisz majdnem eltört.
-Aha. Persze. Kicsit változtathatnál a viselkedéseden.-mormogta el a végét, de így is hallottam.
-Viselkedés? Neked egyáltalán van olyan?-ráztam a fejem a válaszára várva.
-Fejezd be vagy én hívom vissza azt a gyilkost. Vagyis lehet a gyilkost hisz eléggé sok kétely van most mindannyiunk elméjében. Tudod nem mindenki megbízható.-állt fel. Igazából eléggé megrémisztett de éltetett a vágy, hogy most itt én kerülök ki győztesként.
-Persze. Kételyek. Szerinted nálam nem ez a helyzet? Annyira sem bízom bennetek, mint ti bennem. Ennyit erről.-rántottam meg a vállam, majd tovább néztem ahogy a többiek rám és rámerednek.
-Ebből elég. Vagy itt maradsz és meghúzod magad, vagy kiteszünk a ház elé és lesz ami lesz.-csapott az asztalra, mire a ott ülők megrezzentek, de én nem.
-Oké. Megyek. Most. Sziasztok.-tettem a mosogatóba a bögrémet, majd nyugodtan, nem sietve az ajtó felé vettem az irányt. Amikor résnyire nyitottam megfordult a fejemben jól döntök-e, de végső soron arra jutottam, hogy egyszer mindenki meghal. Vagy kínozzam magam a többiekkel, vagy haljak meg, de ne rájuk sújtson le az amitől mindenki retteg és a nevét is borzongva ejtsük ki. A halál. Sokan fekete csuklyás alakok eljöveteléhez hasonlítják akik elviszik az embereket. Mások jóságos fényhez. Ismét mások egy pillanatnak, amire reagálni már nincs időnk. Számos pillanat van amikor azt érezzük szeretnénk ha ez eljönne, de hiába. Egyszer vége mindennek és ha az abba kerül, hogy másokat ez elkerül legyen. Csak ne legyen lelkiismeret furdalásuk. Rettegve néztem körbe az udvaron, de senkit nem láttam. Még egy bokor sem moccant, még a szél sem volt olyan erős, hogy megmozdítson egy árva levelet. A hideg rázott ki ha visszagondoltam a történtekre és hogy ez a valaki jelenleg is itt tartózkodik az már sok volt nekem. Elképesztően sok. Minden porcikám beleborzongott magába a tudatba is. Végül erőt vettem magamon és parancsoltam a lábamnak, hogy induljanak el a part felé. Bár még mindig remegve és levegőt is csak szaggatottam vettem, hogy ha valaki arra járna, bár tudom ki lenne legalább tudjak idejében reagálni azzal hogy meghallom. Önfejű voltam és makacs, de motoszkált bennem egy kis félelem, hogy talán mégis csak rossz döntés volt egyedül eljönnöm. Megálltam, hogy visszanézzek a házra, de már semmit nem láttam belőle. Viszont a túloldalt ahová tartottam már látszódott a tenger. Itt már tényleg rettegtem. Annyira elgondolkodtam, hogy több mint 400 métert jöttem. Ez még nem volt gond. Próbáltam jó értelemben felfogni és mivelhogy reméltem a tengerből csak nem jön elő valami befutottam a vízbe. Bár a halaktól kicsit megijedtem amikor nekiütköztek a lábamnak, de szerencsére próbálták elkerülni a karambolt. Megláttam a vízben egy kagylót. Gyönyörű, rózsaszínes színe volt így fel is vettem. Jelen pillanatban bármi fel tudott vidítani így most is reméltem hogy egy mesébe illő gyöngy lesz benne. És láss csodát. Tényleg volt és nem is kicsi. Egy gyönyörű kék gyöngy hevert benne, amit kivettem majd szegény kagylót visszatettem a tengerbe. Ahogy nézegettem a kagylót erős topogásra lettem figyelmes így zsebre dugtam a gyöngyöt és felnéztem. Bár a látvány kicsit sem tetszett. Azt sem tudtam merre fussak. A kapitány volt. Már megint nem az a barátságos ősz apó, hanem a fekete, borostás, bottal járó gyilkos. Szakadt ingben és nadrágban futott felém, így első reflexre beljebb futottam a vízbe, de mivelhogy oda is követett tényleg össze kellett szednem magam.
-Gyere csak ide kislány.-szólalt meg futás közben, mire a hideg lelt ki. Épp jókor futottam ki a partra amikor lesújtott a botjával. A szívem csak úgy dobogott a halálfélelemtől. Viszont korához képest sietősre vette az irányt időm sem volt csak futottam remélhetőleg a jó irányba.
-Kislányka!! Nézd csak ezt a szép kést!-befutottam az erdőbe, amin átérve reméltem hogy a házba jutok, de a kíváncsiságtól és attól az erőtől ami azt parancsolta forduljak hátra megnézni mennyire jár közel győzedelmeskedett így egy pillanatra hátrakaptam a fejem és elestem. Próbáltam a kezemre támaszkodni de az az ember belemarkolt és a késével fenyegetett.
-Engedjen el!-törtem ki hisztérikusan, de nagy harcom közepette végigvezette a kést a karomon. Egy pillanatra elmosolyodott művétől így gyorsaságomnak köszönhetően kicsusszantam a karjai közül és megint futottam a ház felé.
-Na megállj, gyere vissza!! Nem bántalak én!! Gyere már!!-kezdett ő is futni, bár az előző baklövésem miatt nem mertem hátrafordulni, csak lüktető fájdalmat éreztem és ahogy csorog a ruhámra a vér. Próbáltam elszorítani, de túl mély volt a vágás, így hagytam is és már csak az éltetett hogy visszaérjek a többiekhez. Amint megpillantottam a házat még gyorsabban rohantam, még levegőt is alig kaptam, de mikor a kilincsre tettem a kezem észrevettem hogy már nem követ. Viszont kerülgetett a tudat, hogy mi van ha felbukkan a hátamnál és belém szúrja azt a kést? Így viszont gyorsan kinyitottam az ajtót és többszörösen kulcsra zártam. Azelőtt nap egy lakatot is tettek rá a többiek így azt is bezártam, nem törődve mi lesz velem. Amikor már éreztem hogy muszáj lesz valamit tenni, szédülni kezdtem. Elhomályosult előttem az ajtó, de berohantam még a konyhába az elsősegély dobozért. Sietve kaptam ki, de már a sírás kerülgetett. Hogy lehettem ilyen felelőtlen? Gondolnom kellett volna erre. Már nem a szédüléstől, hanem a könnyezéstől láttam homályosan. Lefújtam fertőtlenítővel, utána elkezdtem betekerni az egész karomat jó szorosan pólyával.
-Hallottam hogy csapódott az ajtó. Hát ezek szerint..-lépett be a konyhába Louis, de nem tudta befejezni. Rögtön hozzám szaladt, elvette tőlem az eszközöket és elkezdte betekerni a kezem, csakhogy én már eléggé sokat futottam és még erősebben szédültem.
-Szédülök.-tettem a kezem a homlokomra. Aztán elhomályosodott körülöttem minden. 

Erős fájdalmat éreztem nem a testrészeimen, hanem a lelkemben. Vagy a szívemben. Sötétség. A karom sem fájt. Csak ültem egy fekete színű, műanyag hintán és lógattam a lábam. Két kezemmel a láncot fogtam és sírtam. Előttem Louis és Niall beszélgettek mosolyogva, mellettük Liam és Harry hallgattak zenét és táncoltak. A másik oldalt Debora, Zayn, Cat és a parton holtan talált férfi aki Deborának dolgozott. Őket néztem. A négy fiú körül virágok nyíltak, de amikor rám néztek csak megvetést láttam és elhervadtak a virágok. De amikor beszélgetni kezdtek ismét kinyíltak. Így tekintetem Cat-ékre vezettem, akik egy fehér ködöt kibocsájtó világoskék talajon álltak. Ha rájuk néztem nevettek. Egyre jobban emelkedett a hinta, arra vártam, hogy a legmagasabb csúcsra érjek és onnan kiugorjak, hogy vége legyen mindennek. Erősebben fogtam a láncot, és már szinte nyikorgott. Nem mutattam semmit. Nem mosolyogtam, nem mutattam szánakozást, vagy sajnálatot, nem voltam szomorú, de még mindig folytak ok nélkül a könnyeim. Az egyik pillanatban egy hangosat dörgött az ég és kettéválasztotta a két csoportot. Niall és Cat egymásra néztek, majd elindultak felém. Mosolyogtak, de én mégis féltem tőlük. Féltem mit fognak tenni. Még egyet dörgött az ég. Fejemet elfordítottam annyira világított, de kíváncsiságom vezérelt így visszanéztem. Cat-en egy hosszú, fekete, földig érő ruha gyönyörködött, fekete körmei és fekete ékszerei kísértetiessé tették. Niallen egy világos barna nadrág, egy fehér atléta, rajta egy fehér ing és egy fehér ezekhez illő cipő. Nem tudtam mit fognak csinálni, ha rájuk néztem semmilyen érzelmet nem láttam. Félelmemben megállítottam lábammal a hintát, és levettem a kezem a láncról.
-Szeretlek. Ne hagyj el.-állt mellém Niall majd megfogta a kezem és segített felállni. 
-Mit lovagiaskodsz?-förmedt rá Cat.
-Szeretlek. Ne törődj vele. Őrült.-fordult ismét felém Niall.
-De hát. Ő a barátnőm. Ismerem. Nem őrült.-csúszott ki a kezem Niall szorításából.
-Látod? A barátnője vagyok.-nyújtotta felém Cat a kezét, és odamentem hozzá.

-Mert ha minden rendben megy akkor most kellene felkelnie.-hallottam egy hangot, de a fájdalom miatt nem tudtam kinyitni a szemem. Csak úgy kattogott a szívem. Megpróbáltam az oldalamra fordulni, kevés sikerrel, így lassan, de kinyitottam kevésbé engedelmeskedő szemeim. Először homályosságot láttam, majd Cat-et.
-Felkelt.-most már tisztán láttam mindenkit, de hangja inkább volt szomorú, mint vidám.-Hozok innivalót.-állt fel, majd kiment a konyhába.
-Fáj még valamid?-tette a kezét a homlokomra Louis.
-Pont te kérdezed?-beszéltem lassan, hisz alig volt erőm.
-Tessék?-rázta meg halványan a fejét, látszott rajta hogy bánja már amit mondott.
-Mindenem fáj és megölelnélek ha fel tudnék ülni.-próbáltam meg mosolyogni.
-Ezen könnyen segíthetünk.-ült közelebb majd lehajolt hogy megöleljen.
-Kösz.-suttogtam alig hallhatóan, majd végigmértem a terepet. A fejem a kanapé egyik kartámlájának volt döntve, és pont a hátamnál ült Niall. Harry és Liam pedig a lábamnál.
-Ránk ijesztettél. Ja és egy csomó vért vesztettél. Szerintem aludnod kellene.-sóhajtott Harry.
-Ühüm. Viszont most hogy ilyen szarul vagy nem tudunk felvinni úgyhogy néhányan itt fogunk veled aludni. Mint tegnap.-tette hozzá Liam.
-Viszont másképp. Én leszek itt veled és Niall. A többiek meg fent.-erre a kijelentésre nem tudtam mit mondani, úgyis tudtam hogy elalszok. Így is lett.

(...)

Kopogtak. Kinyitottam a szemem. "Biztos valamelyik fiú". Gondoltam magamban, de nem ők voltak. Én ugye a kanapén feküdtem és az ajtótól jött a kopogás. Louis és Niall pedig egy összecsukható kempingágyon ölelgették egymást álmukban.
-Fiúk.-suttogtam nekik alig hallhatóan. Talán ez volt a gond. Nem keltek fel, így erős felfájással és bár alig álltam a talpamon elsétáltam az ablakig. Viszont amit láttam..

5~A Második

~Emily szemszöge~

Szemeimet lassan nyitottam ki. Elsőnek egy fasort láttam, de a felismeréstől meg sem mertem mozdulni, így csak bámultam magam elé bágyadtan. A hullámok halk tánca arra késztetett hogy tovább aludjak, de miután eszembe jutottak a történtek sehogy sem ment. Eszembe jutottak a szüleim. Lehet hogy soha többé nem fogom őket látni.
-De Louis!!-szertefoszlottak a szüleimről alkotott képeim erre a felkiáltásra ami körülbelül fél méterre hangzott el. Meg is ijedtem rögtön és kezdett érdekelni miről beszélnek a fiúk így tettettem hogy alszok.
-Niall! Bárki lehetett. Ez a csaj ott volt akkor is amikor az a kapitány vagy mi "állítólag" más volt!! Te komolyan hiszel neki?! Ennyi erővel ő is lehetett és azért ért veled ennyire egyet hogy aztán majd szépen megöljön! Ennyire nincs eszed?!-vette halkabbra a hangerőt Louis, de még mindig olyan erővel beszélt, hogy azon csodálkoztam miért nem fordul meg a fejében hogy esetleg erre a kijelentésekre felkelek? Csönd következett. Érződött a feszültség majd hallottam hogy páran felállnak.
-Rendben. Menjünk vissza, de ha ott lesz valaki akkor én személyesen öllek meg.-hallottam Liam hangját.
-De hát ő nem lenne rá képes. Nézzetek rá. Most is alszik.-beszélt most Niall.
-Aha, mert gondolom most nem halhat meg senki mert ő alszik. Érted?-vagánykodott Liam is és annyira tudtam hogy ez lesz. Most már Niallt is átállítják arra az oldalra. Nem a gonoszra csak az övéjükre és én egyedül maradok. Sírni tudtam volna, hogy Niall ne menjen el, de..
-Hülye vagy. Agyilag nem normális. Tegnap már megtehette volna, de nem. Én nem megyek sehová. Amúgy is egyedül lenne és ő egy lány. Érted? Nem tud magára vigyázni.-örültem Niall biztató szavainak, bár sejtettem hogy a fiúk magukhoz állítják.
-Aha. Lehet ezért. Hisz ki bántana egy lányt?-Liam.
-Ez az!! Gyere vissza, mert ott legalább van fedél a fejünk fölött. Ráadásul ezt a lányt nem ismered. Ne gyere nekünk a macsós dumáddal, hisz tényleg szép és hidd el én is szívesen járnék vele, de nem itt és nem egy lakatlan szigeten, ahol semmi sincs és mi meg fogunk egyedül rothadni és ha ez nem fog bekövetkezni akkor valaki gondoskodni fog róla hogy megdögöljünk!-megint csönd következett és már tényleg összeszorult a torkom. Ők nem ismernek, de én őket igen. És ha itt hagynak mi lesz velem? Kirekesztenek és Cat sem lesz ott, mert benne is kételkedem. Óh Uram most segíts.
-Oké. Megyek veletek, de ha megkérdezi miért mentünk vissza és hagytuk magára akkor ezt mondjátok el neki is, ha már sikerült telebeszélnetek a fejemet.-hangja egyre halkult, ágak roppanását hallottam, pár perc múlva már semmit. Ideje volt felkelnem de az igazság tényleg megdöbbentett. Itt hagytak. Magamra. Ez nagyon megérintett de annyira mégsem hogy elsírjam magam, így csak megcsóváltam a fejem. A nap már alacsonyan járt, ebből következtettem, hogy sokat aludhattam. Azért Niallben megbíztam és kedves fiú, de a többiek. Ajajj. Ennyit róluk, szót sem érdemelnek. Nem sokáig szomorkodtam, hisz már a gyomrom is korgott. Felálltam, lesöpörtem magam és immár kipihenten sétáltam vissza a házba. De amikor beértem ismét olyan dologgal szembesültem ami engem kicsit sem érdekel, csak zavar. Pontosabban a főnököm és Harry. Azt.. a kanapén. Rögtön szétváltak ahogy beléptem, de az ajtó nem zárul be ugye magától muszáj volt azt is bezárnom.
-Bazd+ húznál innen?! Minek kell járkálni?-beszélt a maga parancsolgatós hangján Debora.
-Bocsánat, de ti az ajtó mellett enyelegtek és ez köztudottan egy ajtó amin az emberek ki és be szoktak járkálni.-mutogattam bután, de Deborának kicsit se volt vicces. Ellenben Harry röhögött rajta.
-Mondtam hogy fent jobb lenne.-vonta meg a vállát a fiú.
-Én meg azt mondom, hogyha futni kell az ajtó kézre esik. Amúgy sem szimpatikus az a szakállas matróz. Ki tudja ki az.-húzta össze magát Debora.
-Álljunk csak meg.-ráztam meg a fejem.-Te fizettél annak a pasasnak hogy hozzon el minket és nem gondolod hogy neked kellene ismét fizetni hogy csináljon valamit?!-kiabáltam rá, mire lefagyott.
-De.. de nem hinném hogy olyan messzire el tudnánk menni. Főleg az a baj hogy nincs mivel elmenni. Térerő nincs, végignéztünk minden telefont egyik sem jó, mert mindegyik kikapcsolt. Sőt az is csak kettő, mert majdnem mindenkié elveszett.
-És itt nincs telefon?-Harry.
-Nincs. Mindent végignéztünk.-rázta a fejét Debora.
-Aha. Értem. Szóval ahelyett hogy parancsolgatnál és talán megpróbálnád helyrehozni a helyzetet, kihasználod ezt az egész alkalmat hogy a fiúk közelében lehetsz és csinálsz magadnak egy kis "mennyországot". Tudod ez nem a mézes hetek hanem a pokol ahol már három ember meghalt köztük Zayn is. Harry te is gondolkozhatnál, mert a tegnapi kis bőgés jeleneteden nem az látszott hogy "hú de örülök hogy végre meghalt Zayn". Érted? Azért én nem ismertem annyira, de annyi érzés talán szorult belém hogy vigasztaljam a haverjaidat, akik egyébként nagy seggfejek, mert talán az eddigi életemben látott emberek félelmét összevonva sem kapok ilyen gyáva embereket mint ti vagytok itt hatan-heten.-fejeztem be a mondandómat és bevánszorogtam a konyhába. Kerestem pár szendvicset és ember híján leültem enni az asztalhoz.
-Aha.-sétált be Harry és leült elém.-Te aztán bátor vagy. Ez a bátorság, hogy társaság és fedél helyett kint alszol a szigeten? Egyedül?-kérdésén haboztam, aztán hamar kiböktem a választ.
-Én nem akarok meghalni és nem is fogok. Ha pedig igen akkor volt két nemszerető szülőm, egy nem igazi barátnőm és egy nem létező kutyám. Talán az eddig hozzám legközelebb álló személy a babysitterem volt, de ő is hazudott nekem. Szóval inkább egyedül halok meg, mint egy olyan társaságban ahol még a halottat sem tisztelik.-álltam fel végezve a vacsorámmal, ámde Harry megállított.
-ÉN IGENIS TISZTELEM ZAYNT!!-ordított hogy még talán az említett is hallja.
-Remek. Akkor tanácsolom, hogy kezdjél valamit a barátnőddel, mert ahogy a többiek mondták. Itt fogunk megrohadni.-amint ezt kimondtam lábak dobogását hallottam a lépcsőn, kiérve a nappaliba leért Liam, Louis, Niall és Cat.
-Miért kiabáltok? Felhallatszik.-sietett mellém Cat, de amint megpróbált közeledni hátráltam. Kínos csönd volt és mindenkinek leszűrődött mennyire nem akarok a barátnőmmel fél méternél is kisebb távolságban lenni.
-Öhm.. Még egy ilyet meg ne halljak.-mormogott Harry, majd felfutott a lépcsőn, gondolom Deborához.
-Emily.-rázta a fejét zavartan Cat, nem értette miért nem akarok a közelébe kerülni. De az egyik pillanatban Harry segélyérő kiáltását hallottuk. Mindenki összeszorult gyomorral pásztázta a lépcső környékét, aztán egyszerre iramodtunk meg az emelet irányába. Senki sem akart utolsónak maradni, az a pár másodperc mintha egy csata lett volna, ki ér fel először. Rettentő kíváncsiság töltött el minket, bár Harry hangja inkább vérfagyasztónak mondható volt, mintsem hogy nevettető. Ez be is bizonyosodott amikor beértünk. Először csak a fiúk lába alatt pillantottam meg a folyékony vörösséget, majd elvezetve a tulajdonosáig Deborát véltem felfedezni. De már nem élt. Lecsukott szemmel feküdt a fürdő közepén, kezét a zokogó Harry fogta. Megdöbbentett a tény, a fiúk főleg Niall fordult hátra többször felém egy-egy sajnálkozó pillantással, de én inkább mással foglalkoztam.
-De hát.. Hol van a kapitány?-néztem körbe, mire mindenki elsápadt.
-Hát..ő..-dadogott mindenki.
-Majd én megkeresem, vagy ne? Az előbb mintha azt mondta volna hogy fürdeni megy.-beszélt Cat.
-Szerintem maradjunk itt és csináljunk valamit ezzel a  h.. mondjuk ki őszintén meghalt. De amúgy azt látom hogy vérzik, de honnan a francból?-fogta a fejét Liam. Letakarták a kéznél lévő törölközőkkel, aztán kiderült hogy a hátán van egy hatalmas seb. Vélhetően valaki beleszúrt valamit. Kirázott a hideg ha arra gondoltam ok nélkül kerülöm Cat-et. Hisz ő velünk volt nem lehetett. Szintúgy mint a többiek és az még jobban elborzasztott, hogy a három srácnak mekkora lelkiismeret-furdalása lehet velem kapcsolatban. Így kaptam az alkalmon és míg a fiúk megpróbálták eltüntetni a nyomokat a remegő barátnőmhöz léptem.
-Cat én tényleg nagyon sajnálom, de itt vagyunk nem tudom hol és.. tényleg sajnálom. Én.. én nem akartam hogy összevesszünk, vagy kerüljük egymást, csak félek, ezt.. ezt meg kell értened.-tettem biztatóan a kezem a vállára, mire aprót bólintott.
-Rendben, de menjünk és csináljunk valamit mert egy percet sem merek már itt lenni. Ez a ház.. olyan rémisztő. Sőt minden. Én.. én egyszerűen nem értem miért vagyunk még itt.-folyt le pár könnycsepp az arcán, mire lassan letoltam a kilincset és egyik kezemmel a hátam mögött lévő barátnőm kezét fogva léptünk ki a folyosóra.
-Ezek meg minek mennek ki? Most ölte meg az a valaki a főnökünket.-hallottam bentről így visszazártam magam mögött az ajtót és Cattel lassan leértünk a nappaliba.
-Ez.. félek.-szorította meg a kezem Cat, és már én sem voltam biztos benne mit akarok.
-Nyugodj meg.-fordultam hátra egy másodpercre barátnőmre és mire az ajtóhoz értünk az tárva-nyitva volt.-Hát ez? Nyitva? Lehetséges hogy elment?-zártam vissza kulcsra az ajtót, hisz már abban sem voltam biztos hogy én a parton akarok aludni. Kit tudja hol mászkál az a gyilkos.
-Üljünk le és próbáljuk meg feldolgozni.-ült le Cat a kanapéra, de én csak kínos grimaszokat vágtam.
-Cat. Meghalt Debora, meghalt Zayn. Szerinted ennyivel el lehet intézni? Üljünk le és dolgozzuk fel? Nem tudom mi van ezzel a társasággal, de az az egy biztos hogy ti nem vagytok normálisak.-mire elmondtam ezt a pár sort az időközben óvatosan igyekvő személyek is hallották.
-Aha. És mégis mit csináljunk? Van egy gyilkosunk aki ismeri hol vagyunk, de ő gyilkos. Megöl embereket. Volt egy főnökünk aki egyszer látott egy térképet erről a helyről, vagyunk mi akik ép ésszel gondolkodnak, van Cat aki semleges, mert a jó ég sem tudja eldönteni a viselkedését és vagy te akinek minden rossz dologhoz köze van és aki talán cinkosa is lehet.-tette keresztbe a kezét Louis.
-Persze. Ennyi erővel fogjátok rám, hogy megöltem Zaynt, azt a producert és most Deborát sőt, fogjátok rám azt is hogy megöltem a kapitányt is.-számoltam bután a kezemen.
-Senki nem mondott ilyet és mi az hogy semleges vagyok? Óh te jó ég már az is baj, ha az ember két percre megpróbálja elfelejteni a gondokat? Bennetek semmi pozitív nincs, ti csak annyit tudtok, hogy együtt legyen a rohadt banda és örüljünk hogy élünk. Másokkal nem kellene törődni? Tudtommal én is élőlény vagyok nem?! Még talán a kutyátokkal is jobban bántok mint velünk!-ölelt át féloldalról Cat a kis "produkciója" után, majd felszaladt a szobájába. Kínos csönd következett. Ismét a három fiú és én ácsorogtunk a nappaliban. Meg sem mertem szólalni. Azt sem tudtam mit csinálok, csak álltam ott előttük és a padlót bámultam. Egészen addig míg Niall meg nem szólalt.
-Oké, de ezek után már senki nem mehet ki a házból.-nézett rám, majd a barátaira Niall. Abban a percben csak áldani tudtam őt az eszéért.
-És?-flegmázott Louis.
-Hány szoba van?-fordultam ügyet sem vetve a két fiúra, csak Niallel kommunikáltam.
-Kettő.-adta a választ Niall. Nem nagyon értettem miért csak kettő, ezért rá is kérdeztem.
-Kettő? De hát akkor mi az a nagy emelet ott fent?-ráztam a fejem.
-Két hálószoba van meg vagy három nagy fürdő. Még tegnap számoltuk össze.-sóhajtott egyet Louis.
-Oké. Akkor ti hárman, én Harry és Cat pedig szintén hárman. Jó éjszakát.-húztam el a számat kínosan utána a lépcső felé vettem az irányt.
-Állj.-fogta meg valaki a karom. Hátrafordulva Louist láttam.
-Mi van?-néztem a másik két fiúra.
-Harryvel ti nem aludtok. Harry jön hozzánk.-rázta meg a fejét.
-Harry össze van törve, nem esne neki jól az, hogy titeket lát. Csak eszébe juttatnátok Zayn is és Deborát is. Ráadásul nálatok egyáltalán elférne?-néztem Niallre, hisz ő az eddigi legudvariasabb tag a -mondjuk ki őszintén- volt bandából.
-Nem.-rázta a fejét Niall.
-De Niall!-fordult hátra a barátjához Louis.
-Nincs de. Tényleg szarul lehet és mi nem értünk az ilyesmihez. Ráadásul mi van ha öngyilkos lesz? Ez még nem fordult meg a fejedben?-erre a kijelentésre megesett a szívem. Öngyilkos? Nem szeretném ha az lenne.
-De akkor is! Harrynek velünk a helye.-fordult ismét felém Louis, de meg sem akartam szólalni.
-Oké. Ti Liammel ketten én pedig megyek hozzájuk.-nézett rám Niall.
-Miért akarsz te mindenáron vele lenni?-mutatott rám Louis, mire már tényleg nem mertem megszólalni.
-Nem vele leszek hanem Harryvel. Punktum. Nektek is jó éjszakát.-nézett Liamre és Louisra, majd mindannyian elindultunk a "körzeteink" felé. Az emelet két végében voltunk, és a végére már kezdtem azon agyalni, miért nem alszik mindenki együtt? Sokkal egyszerűbb lenne.
-Niall. Ha tudjuk hogy az a kapitány a.. érted? Miért nem alszik mindenki együtt? Sokkal egyszerűbb lenne.-erre a kérdésre megállt és szembe fordult velem.
-Figyelj. Nem tudom mi baja van Louisnak, de itt mindenki fél. Senki nem bízik egymásban és a barátnőd is fura. Te is. Nem ismerünk titeket mármint ők nem ismernek titeket.
-Mert te igen?-erre elhallgatott, de hamar válaszolt.
-Egósnak fog hangzani, de én nem élek úgy vissza a hírnevemmel mint ők. Én azért tudom, meg évek óta ismerlek titeket és őszintén szólva azt is tudtam hogy a szüleid nem látogatnak. Tudod miközben a hajunkat csinálod elég sokat telefonálsz.-itt kicsit kínos értelemben elpirultam.
-Tényleg? Kínos.-kezdtem már mosolyogni.
-Hát ez van. De te beszélsz Harryvel vagy én?
-Én. Te meg mondjuk beszélhetnél Cattel, ha már azt hiszi hogy mindenki ellene van.-halványan bólintott, majd fogtam volna meg a kilincset, ha véletlenül nem fogtuk volna meg egyszerre. Az ő keze volt felül így nem is mozdultam, gondoltam majd elveszi onnan, de annyira lefagyott ő is, hogy nekem kellett lépnem. Kínosan lenyomtam a kilincset és ügyet sem vetve rá besétáltam a szobámba, hátra sem nézve. Rögtön leültem Harryhez, aki felhúzott térdekkel meredt maga elé az egyik falnál.
-Cat. Bocs az előzőért.-ült le Niall is Cathez és egy másodpercre rám nézett, én hogyan kezdek neki Harry vigasztalásához. Bár fordítva sült el.
-Harry.-kezdtem volna bele, de félbeszakított.
-De szar lehet neked.-megdöbbentem bámultam a fiúra és még az élet is megállt a Földön.
-Tessék?-húztam fel én is a térdeimet.
-Hát hogy a szüleid ilyen bambák.-nézett rám egy pillanatra, de még mindig egy pontra bámult.
-Ja hát ez van, de én arról akartam beszélni te hogy vagy. Tudom hogy semmi kedved de jobb ha az emberek kiadják magukból ezeket a fájdalmas dolgokat.
-Miért te kinek "adtad ki"?-nézett rám már normálisan, mire Cat felé böktem a fejemmel.
-Olyan jóban vagytok?
-Hát, szerintem egy ismeretlennek sokkal jobb mesélni aki nem ismer, de nekem nyugodtan beszélhetsz.Lakat a számon.-húztam végig két ujjamat, mire elmosolyodott.
-Igazából még most sem tudom, hogy nekem ő ki volt. Nem az.. nem az rettentett meg hogy meghalt, hanem hogy én leltem rá és.. Azért valld be hogy nem volt egy jó látvány.-nézett rám ismét, mire belegondoltam.
-Hát azért tényleg rossz volt látni, de azért gondolj bele hogy hol vagyunk és hogy itt mindenki fél és.. akárki talált volna rá ugyanígy érezne mint te.
-De hát ti később jöttetek.
-De ugyanolyan rossz volt.
-De te meg sem lepődtél.
-Hát. Annak oka van. Mégpedig azért, mert pszichológusnak tanultam és volt pár próbaeset amikor az emberek beájultak. De ez már régen volt, amúgy is az élet kiszámíthatatlan. Kb. olyan mint egy alma. Mindenki súlyos terheket cipel, de attól még nem esik le. Ha megérik akkor esik le, és vannak olyanok akik letépik őket.-álltam meg az utolsó két szónál, majd én is elkezdtem gondolkodni. Újabban sokat gondolok a szüleimre. Túl sokat. Ennyit még kiskoromban sem gondoltam rájuk amikor nem voltak velem és még csak Cat tudja, de sokat veszekedtek is. Kiállhatatlan volt, amikor hazaértem az iskolából és azzal szembesültem hogy veszekedés közben épp összetörtnek egy poharat, vagy éppenséggel annyira kiabálnak és azok a súlyos szavak. Ilyenkor ha megláttak mindig lehiggadtak. Anya elment, apa meg felvitt a szobámba hogy menjek tanulni. Amikor megkérdeztem azt mondták, hogy csak hangosan beszéltek. Persze mindig kisgyereknek tartottak így nem vették észre hogy én már mindent tudok. Ilyenkor úgy éreztem összedől a világ és én is összezuhanok, de valahogyan mint minden ember kiálljuk ezeket a próbákat és már csak rossz emlékként emlékezünk rájuk. Cat segített benne és ezért életem végéig a testvéremnek fogom tekinteni. Szörnyű érzés mindennap úgy lefeküdni, hogy könnyes a szemünk, hogy a legrosszabbra gondolunk, hogy azok akik felneveltek kétfelé mennek. A sírást sokan úgy tartják, hogy muszáj kijönnie, hisz egyszer mindenki sír. De mi van akkor ha valaki egész gyermekkorában sír? No hát ezt senki nem tudja megfejteni, csak az aki átélte. Aki ott volt és aki mindennap úgy feküdt le. Aki a saját szemével tapasztalta. Aki szomorú volt emiatt. Aki ha csak rosszra gondolt máris a világ végét látta. Ezt már többé nem akarom érezni.
-Emily.-fogta meg valaki a vállam ezzel is kizökkentve a gondolkodásomból. Felnéztem, de csak homályosságot láttam, így megtöröltem a szemem. Aztán megint felnéztem. Niall.
-Mi az?-bámultam magam elé, vagyis Harryt és Catet akik már szinte nevetve beszélgettek az ágyon.
-Hát, sírsz. Jól vagy?
-Persze. Csak elgondolkodtam. Tudod mit mondott Harry? 
-Mit? Valami rosszat?
-Nem. Én akartam vigasztalni erre ő szólalt meg hogy milyen szar nekem a szüleimmel, és mennyire igaza van. Mennyi az idő?-Niallnek volt elemes órája így tudott válaszolni.
-Fél tíz. Nem vagy még fáradt?-itt körbenéztem a szobába és mielőtt még válaszoltam volna, feltettem egy másik kérdést.
-Niall? Itt csak egy franciaágy és egy kanapé van. Te ezt hogy tervezed?-itt beszélgetésünkben először néztem rá, mire elgondolkodott.
-Hát, én leszek fent így enyém a kanapé. Az ágyon meg elfértek hárman, nem? Harry..-állt fel Niall, szólítva barátját.
-Hm?-Harry.
-Én leszek fent.-mutatott magára Niall, de Harry csak megfordult.
-Nem. Én ma már délben is aludtam úgyhogy én leszek fent, amúgy sem tudnék aludni. Enyém a kanapé tietek az ágy. Jó éjt.-sétált a villanykapcsoló felé és "vagányan" lecsapta.
-Harry arra nem gondolsz hogy meg kellene ágyazni?-tört utat rajtam keresztül Cat és visszakapcsolta a villanyt és "kezébe vette az ügyet". Egyszóval megágyazott nekünk egy szó nélkül.
-Ja. Oké, de én is kapok takarót úgyhogy..-vett el egy takarót, de Cat rászólt.
-Nem Harry te fent leszel és nem fogsz megfagyni úgyhogy csak nyugodtan maradjon neked a pléd.
-Oké.-sóhajtott egyet, majd leült a kanapéra és a kezébe vett egy könyvet.
-Az milyen könyv?-sétáltam el hozzá.
-Öhm.. az a címe, hogy A gyűrűk ura.-olvasta fel, de neki is leesett.
-Hát, jó olvasást.-ráztam meg a fejem. A gyűrűk ura? Ez valami vicc?
-Hát te nem vagy épelméjű, de ez is haladás hogy a kezedbe veszel egy könyvet.-feküdt le a megágyazott ágyra Niall, de én csak bámultam ahogy Cat is helyet foglal. Eléggé nagy ágy volt, Cat kihúzódott a legszélére már majdnem le is esett, Niall pedig a másik végére.
-Nahát Emily. Niallhez fekszel vagy Cathez? Kínos mi? Szívás..-rázta a fejét beképzelten Harry, mire a két ember felkapta a fejét és rám néztek.
-Nézzünk csak. Cat horkol, Niall pedig szuszog. Cat forgolódik és Niall is forgolódik. Hát nem is tudom. Persze hogy középre!-indultam el csakhogy nem az ágy közepéről hanem át Niallen.
-Júúúúúúúúúúj!!! Ez félreérthető!!-kezdett vihogni Harry.
-Hát meg súlyos.-tolt le magáról Niall, szerencsére nem a földre hanem a helyemre. Bár erre a megjegyzésre inkább kivettem a feje alól a párnáját és belenyomtam a képébe.
-Ez meg vicces.-feküdtem le végre középre.
-De nem oltottátok le a villanyt.-motyogott a párna alól Niall.
-Nem is fogjuk mert olvasok. Haha.-gúnyolódott Harry.
-A-a. Nézd csak ott egy lámpa.-mutattam a kanapé mellé, mire Harry felkapcsolta és leoltotta a villanyt, így is sötétségbe borítva a szobát.
-De így nem látom mikor rosszalkodtok.-láttam hogy felnyújtja az ujját.
-Mivelhogy nem fogunk így nem is láthatod. Jó éjszakát.-beszélt helyettünk is Cat és miután mindenki jó éjt kívánt én is megpróbáltam aludni, de alighogy lehunytam a szemem Cat az oldalfekvéséből a hátára akart feküdni így nekem kínosan, de muszáj volt szorosan Niall mellé feküdnöm. Nem akartam megszólalni hogy "hé Cat menj arrébb nem akarok Niallel érintkezni", de akkor Harry ugrott volna és valószínűleg már azon ment volna a téma hogyan hálózom be Niallt, hogy majd megöljem. Na ettől meg szerettem volna magam óvni, így kénytelen voltam közelebb feküdni hozzá, ami tényleg nem vészes, de azért a körülmények szokatlanok. Én is a hátamon próbáltam boldogulni, addig míg Niall is megfordult. Szó szerint rám feküdt, vagyis a a bal oldalamat nagyon nyomta. Végül hamar észhez tért és inkább felém fordult, de így meg nekem volt kínos, mert a.. khh.. hozzámért..(kedves olvasók ne röhögjetek ez komoly! xD) Így én is kénytelen voltam Cat felé fordulni, így háttal voltam Niallnek. Az a pár pillanat olyan volt, mintha a halálomra várnék. Tudtam hogy ez most nem az a csönd amikor mindenki alszik, hanem az a csönd amikor kínos helyzetbe kerülök és minden pillanat számít. Az amikor ábrándképeket vetítek le a fejemben, hogy mi van ha átölel vagy hozzám simul? Nem kellett sokat várnom, mocorogni kezdett majd kezét átvezette a csípőmön, majd közelebb jött. Ásítását tisztán hallottam és jó értelemben rázott ki a hideg, hisz eddig még nem volt komolyabb kapcsolatom és hogy itt vagyunk nem is szeretnék, de ezek a pillanatok nekem aranyat érnek. Nem is tétováztam a jódöntés felé vezetett a szívem, azazhogy összekulcsoltam a kezünket és megpróbáltam újra elaludni. Immár sikerrel. Vannak olyanok akiknél az ábrándképek valóssággá válnak, de vannak olyanok is akiknél csak egyszerű álomképek maradnak.

4~Négyen négy ellen

~Emily szemszöge~

-Szerintem menjünk vissza. Kezd sötétedni.-álltam fel amikor már részben sikerült megemésztenem a történteket. Igazából nincs annyira sok időnk arra hogy végiggondoljuk. Talán egy élet sem lenne elég. Niall lassan feltápászkodott, leporolta magát, bár tudtam hogy ő is hasonlókat érez. Nagy keserűséggel, de visszajutottunk a házhoz, ahol már égett a villany. Közelebb érve megtorpantam. Egyszerűen eszembe fog jutni minden ha bemegyek. És beszélnem kell Cattel. Pár percig nézegettem a házat, az ablakokat, a körülötte lévő fákat.
-Miért álltál meg?-ért mellém Niall.
-Csak örültem neki hogy egy fél órára elfelejtettem mindent.-néztem fel megint a házra. Kísérteties. Akárhányszor ránéztem újból előtörtek a rossz emlékek. A hajó.
-Viszont muszáj bemennünk. Nem tudhatjuk egyáltalán milyen sziget ez.
-Ha tele lenne farkasokkal akkor nem ide jöttünk volna forgatni.-vállaltam a kőkemény igazságot. Viszont Zayn.. és ha eszembe jut.
-Lehet, de nem tudhatjuk. Hidd el én is félek mi lesz ezután. Ráadásul ha kiderül hogy valaki szándékosan csinálta. Nem vagyunk olyan sokan. Te Catben bízol. Én a fiúkban. Harry Deborában. Én pedig benned. Egyszerűen mindenki bízik mindenkiben. Biztosan csak baleset volt.
-És ha egyenként megkérdeznénk mindenkit mit látott a hajón?-bámultam továbbra is a házat.
-Azt nem tehetjük. Meg fognak haragudni és oda a bizalomnak. Most össze kell tartanunk.
-Mégis kivel? Ha nem tudom ki mit látott akkor kiben higgyek?-akadtam ki.
-Nem tudom. Bennem igen, de ha valaki direkt csinálta akkor azt fogja hazudni hogy ő is látta.
-Igazad van, de nem megyek a barátaid közelébe. Akárki akármit mond nem hiszek el semmit. Ráadásul ott van a kapitány.
-Hát benne én is kételkedem.-tette zsebre a kezét Niall és elém sétált. Éreztem hogy eszébe jutott Zayn. Nekem is könnyek gyűltek a szemembe akárhányszor eszembe jut. 
-Tudom hogy rossz és gondolni is rá, de nem tehetünk már semmit.
-Tudod mikor láttam utoljára?-hajtotta a le a fejét és rám sem nézett.
-Mikor?-bátorkodtam megkérdezni. Fájt ez az egész. Rettenetesen.
-Amikor összeveszett Harryvel. Aztán Harry mellé álltam. Elment a kabinjába és az az utolsó kép ami eszembe jut róla, hogy eltűnik véglegesen.-kezdte pásztázni a cipőjét, én pedig elképzeltem. Milyen rossz érzés lehet hogy legutoljára veszekedtek. Még szerencse hogy Cat megmaradt nekem.
-Figyelj.-léptem előre hozzá egy lépést.-Felőlem maradhatunk itt kint, viszont muszáj a többiekkel aludnunk. Úgy jó lesz ha mondjuk te megvárod az ajtóban míg hozok valamit enni?-egy ideig nem válaszolt, és gondoltam akkor elindulhatnék míg gondolkodik a dolgokon, de annyira negatív.
-Mert? Én pont most lennék képes enni? Hmm?-fordult oldalra idegesen. Kicsit sem ijesztett meg. Éppen elég lehet neki Zayn halála.
-Várj meg itt.-sóhajtottam egyet és lenyomtam a kilincset. Bent csak zokogás hallatszott. Aztán tévedt a tekintetem a kanapéra. Rögtön hányingerem támadt. Elszaladtam megkeresni a fürdőt és kidobtam a taccsot. Hihetetlen amit láttam. Harry éppen a kanapén khm.. csinálta Deborával. Pont az ajtó előtt. Mi ez ha nem undorító? Most halt meg a barátja, akit szerintem ugyanúgy mint a többi fiú a testvéreként szeretett. Picit megmostam az arcom, és kimentem a konyhába, amin azelőtt pár perce rohantam át. Kivettem két szendvicset és egy fél literes üveg italt, kerestem egy pokrócot. Aztán megint átmentem a kanapén, de ezúttal nem azt csinálták, hanem ültek, mint a fakutyák.
-Szép mondhatom.-hagytam őket ennyivel és kimentem. Niallt nem láttam sehol. Már kezdtem bepánikolni, amikor köhögést hallottam. Vagy sírást? Nem tudtam eldönteni. Inkább zokogás. A ház mellől. Kicsit már sötétedett ezért kapkodtam a lábam hogy leérjek a partra. Niall tényleg ott volt és már megint lehajtott fejjel sírt. Ráadásul félig a tengerben ült. Gondoltam ha ennyire rossz kedve van csatlakozom.
-Honnan tudtad hogy itt vagyok?-törölte meg a szemeit.
-Csak tudtam.-ültem le mellé. Már annyira sötét volt, hogy szinte csak a hold fényében láttam az arcát, és zajként is csak a tengert lehetett hallani, amint a partot csapdossák a hullámok.-Niall, el tudom képzelni mennyire rossz és nekem is, de mi még itt vagyunk. Egyszer azt hallottam hogy ha ilyenek történnek nézzük a jó oldalát, ami persze most nincs, de azért ne kínozd magad. Folytatódik az élet és egyáltalán nincs idő azon agyalni hogy halhatott meg Zayn, mert más dolgunk van. Bármelyik percben ránk támadhat valaki és ezt nem tudjuk előre. Össze kell tartanunk szóval ígérd meg, hogy ha le akarsz jönni a partra akkor előtte szólsz nekem. Megígéred?-vártam a fiú reakcióját, de láthatólag nem nagyon dolgozta fel az imént mondottakat.-Niall, komolyan. Ígérd meg.-dőltem a fiúnak.
-Rendben. Majd szólok, de én tényleg nem bízok meg csak benned. Cat-et nem ismerem és az a kapitány is.. Nem tudom a többieknek szabad-e vele aludni. Mi lesz ha tényleg szándékos és?-hallgatott el a végén.
-Ha szándékos akkor úgy kell elintéznünk az alvást hogy figyelünk egymásra. Én is félek és most ha Cat nem állítaná azt, hogy ő szentül megbízik a kapitányban akkor visszamennék a házba és Catet ölelve aludnék el, de nem merek oda visszamenni. Harry és Debora sem szimpatikusak, mert az előbb épp khm..-köhögtem egyet a szó helyett, mire Niall felém kapta a fejét.
-Most? Látszik hogy bennük se bízhatunk, ha ennyit jelentett nekik Zayn.-idegesítette fel magát megint Niall, majd megint törölgetni kezdte a szemét.
-Mindegy. Ki van még? Louis, Liam és Z.. ennyi.-hirtelen fejbe tudtam magam verni amiért véletlenül Zayn-t is bele akartam venni. El is hallgattam.
-Mond csak nyugodtan. Te mondtad hogy próbáljak pozitívan gondolkodni.-vonta meg a vállát.
-De nem úgy értettem, nem akarlak elszomorítani. Visszatérve, te mennyire bízol Louisban és Liamben?
-Soha nem gondoltam volna hogy ilyen kérdésekre kellesz válaszolnom.
-Sejtettem. Szóval?
-Hát, Louis és Liam eléggé összetartanak. Meg hát velük azóta nem is beszéltem.
-Szóval megbízol bennük vagy sem?
-Persze hogy meg, mert három éve ismerem őket, de már bennük sem vagyok biztos.-mondta el az igazat, mire nekem szabályszerűen gombóc képződött a torkomban és összeszorult a szívem. Hihetetlen hogy szét tud szaggatni öt embert egy ilyen ügy. Ügy?! Miről beszélek. Zayn meghalt és azt az űrt, amit most a szeretet helyén éreznek senki más nem fogja tudni betölteni. Sóhajtottam egyet hogy elűzzem a rossz gondolatokat, majd nagy nehezen sikerült ráterítenem Niallre a pokrócot, majd visszaültem mellé és a kezébe nyomtam a szendvicsét és a gyümölcslevet.
-Vedd el vagy nem kapsz másikat.-toltam vissza a kezét miután vissza akarta adni a dolgokat.
-Nincs kedvem enni.-tette le maga elé a homokba.
-De muszáj, mint az alvás és a lélegzetvétel.-csomagoltam ki az enyémet és beleharaptam.
-Undorító hogy eszel.-nézte tovább a tengert, mire megállt a számban a kaja.
-Mondtam hogy muszáj. Vagy eszel, egészséges vagy és majd egyszer valaki ránk talál, vagy nem eszel, lebetegedsz és meghalsz. Melyiket szeretnéd?-toltam az szája elé a vacsorámat, mire beleharapott. Egy kisebb mosolyféleség húzódott a számra, de utólag már inkább látszott szánalomnak. Viszont amint lenyelte azt az egy falatot megint törölgetni kezdte a szemét, ami sírást jelentett.
-Nem hiszem el.-motyogott alig hallhatóan, majd levette magáról a pokrócot.
-Niall. Ez igaz, de vége lesz egyszer és ne vedd le magadról ezt a vackot, mert akkor még meg is fogsz fázni.-terítettem ismét a vállára a pokrócot.
-De nem jut más az eszembe.-nézett rám meggyötörten, viszont kezdtem már unni. Először arra gondoltam biztosan csak nem akarom ezt hallani, de rádöbbentem ha most nem adja ki az érzéseit akkor soha.
-Tudod, egyszer azt hallottam hogy a panaszkodás gyógyító hatású.-haraptam bele ismét a szendvicsembe, de valahogy már tényleg kezdtem azt érezni, hogy ez nagyon nem tisztességes.
-De én nem panaszkodok. Már megint eszel?
-Igen mert muszáj.-ettem továbbra is és próbáltam nem Zaynre gondolni, hanem arra hogy a világ legjobb kajáját eszem és nemsokára hazamegyek.
-Mire gondolsz?-nézett rám véglegesen, vagyis megfordult felém.
-Egy régi nyaralásomra.-adtam a rövid választ.
-Meséld el.-nem kellett kétszer kérnie. ebben a helyzetben a legokosabb ha megpróbálunk másra gondolni.
-Rendben. A szüleim gazdagok és kiskoromban nem szeretetet kaptam hanem pénzt. A karácsonyt sem úgy töltöttem mint a normális gyerekek. A szüleim még akkor is dolgoztak és egy ilyen alkalommal elmentünk Hawai-ra egy luxushajóval. Nagyon tetszett és jött velünk a babysitter-em Gaby. Imádtam őt és jól elszórakoztunk azalatt a pár nap alatt, míg odaértünk Hawaira. Aztán elmentünk egy villába és végigjártam minden szobát. Egyszerűen imádtam mindent, de este felé apát felhívták hogy el kell mennie. Persze anyával dolgozik együtt így neki is. Gaby levitt a tengerpartra és ugyanígy ücsörögtünk. Szentestén a tengerparton bőgtem és azon gondolkodtam hogy miért nem foglalkoznak velem. Legalább azt elvárná az ember hogy olyankor vacsorázzon meg a család együtt.-fejeztem be a kisregényemet és Niallre emeltem a tekintetem.
-Ez rossz. Most mesélnél valami vidámabbat?-húzta el a száját.
-Persze, ha már az ünnepeknél járunk mondjuk volt egy kis sztorim egy régi Valentin napról.-húztam most én a számat, mert eléggé rosszul éreztem magam hogy így kitálalok neki. De ha ez kell hogy másra gondoljon.-Oké. Ez még nagyon régen volt olyan kilenc éves lehettem és tetszett egy fiú, de rám se nézett. Aztán persze eljött ez a nap és elé álltam egy sütivel. Minden rendben ment, míg valaki meg nem lökött és a fiú arcába nem nyomtam a sütit. Nagyon durva volt. Megfogadta hogy soha az életbe nem akar hozzám szólni, aztán kicsit nagyobbak lettünk és tinédzser koromban eljött hozzánk. És nagyon tetszett neki az egész ház, csak anyáék húzogatták a szájukat. Egyszerűen felállt és elment, aztán sírtam kicsit és Gaby kitalálta hogy kicsit dobjuk fel a hangulatot és amiért itt hagyott esküdjünk bosszút.-itt elhallgattam és Niallre néztem, aki nagyon nem értette még a lényeget.
-Én ezt nem értem. Zavaros.-itt csak sóhajtottam egyet és folytattam.
-Másnap elmentem a suliba és amikor kiment beletettem pár hörcsögöt a táskájába. Be voltak oltva meg ilyesmi, de kicsit kiéheztettem őket így mikor órán benyúlt a táskájába megharapták őt. Nagyon vicces volt és egyáltalán nem sejtette hogy én voltam. Aztán volt még olyan hogy elment az osztály egy fürdőbe, én meg kidobtam a ruháit. Egy egész országon át fürdőgatyába kellett utaznia, képzelheted hogy néztek rá az ellenőrök.-ennél a résznél elnevettem magam, mire Niall elképzelte a dolgot és kicsit elmosolyodott.-Aztán volt még olyan, már nem ezzel kapcsolatos hogy szüleim reggel egy hatalmas tárgyalásra készültek, és minimum ha nem három órás készülődés után felkeltettek hogy ők akkor mennek és meg is jelent egy férfi és beálltak a medencénk elé beszélgetni. Egyszer csak apa intett hogy: "Szia kicsim estére itthon leszünk!" Én meg fel akartam ugrani az ölébe, csakhogy amikor felemelt mindketten beestünk a vízbe.-kezdtem el ismét mosolyogni, bár ez első elképzelésre még viccesebbnek tűnik.
-Ez vicces.-firtatta ennyivel.
-Oké. Papagájt is kaptam aki beszélt. Betettem az ajtó elé és amikor jött valaki megszólalt: "Fel a kezekkel te ronda állat, mert lent van a slicced!" Aztán az illető mindig megnézte a sliccét, és a keze is fent volt. Megcsináltam jó pár emberrel, sőt sunyiban le is videóztam őket, de valahogy elkeveredtek a felvételek.-fejeztem be, de Niall már megint szomorkodott. Egy ideig néztem hogy szomorkodik, de utána folytattam az evést. Mire befejeztem Niall már elaludt. Ülve.-Niall. Hahó.-böktem meg a vállát, mire felkelt.
-Elaludtam?.-nézett körbe.
-Addig ne aludj el míg meg nem beszéljük meg az alvást.-ráztam a fejem.
-Mert?. Most valaki maradjon fent vagy mi? Te mondtad hogy fontos az alvás.-dörzsölte meg a szemét és ironikusan ásított egyet.
-Jó, akkor én majd fent leszek.-néztem a fiúra, de hevesen ellenkezni kezdett.
-Nem. Akkor majd inkább én.-állt volna felfelé, de visszaültettem.
-Ülj vissza. Most te fogsz aludni és legfeljebb majd felkeltelek ha már nagyon nem bírom. Jó?-ajánlottam fel a segítségem, de nem tudott már velem vitatkozni.
-Oké, de nem kellene visszamenni a házba?.. Vagy itt nincs ilyen dagály meg ilyenek?-értette a tengerre.
-Szerintem ez most az, de nem hinném hogy ide már elérne.-utaltam hogy a tengertől kb. öt méterre lehetünk.
-Jó, de biztos jó ez így? Neked is kell aludnod.
-Biztos. Csak feküdj le és ha rosszat álmodsz ígérem felkeltelek.-bólogattam halványan.
-Te nem fázol?-utalt rá hogy rajta van a pokróc, én meg egy ujj nélküli felsőben vagyok.
-Nem. Aludj nyugodtan.-bólogattam, holott igenis fáztam. Sőt egy rövid szoknyában nem éppen álom egy ilyen szeles helyen éjszakázni.
-Most be akarsz csapni? Ide látom hogy remegsz.-tette szóvá.
-És? Mit javasolsz? Főnök.-tettem hozzá a gúnyos szót, mire összehúzta a szemét.
-Láttad a Twilight-ot? 
-Persze, miért?
-Emlékszel arra a részre amikor.. a sátorban?..-kezdett utalgatni.
-Ez rossz ötlet. Sőt ha lefekszem akkor én is bealszom. Úgyhogy aludj.-lefeküdt a homokra majd rögtön elnyomta az álom. Szerencsére tisztán láttam az arcát a holdfényben így megnyugodtam, hisz ha valami furcsát dadog, vagy rosszul néz ki akkor rögtön tudni fogom, hogy rosszat álmodik. Fel is álltam és sétáltam egy kicsit, mert arra a következtetésre jutottam, hogy sétálás közben nem lehet elaludni, és ez be is vállt. Teljesen addig sétálgattam Niallt nézve, míg el nem fáradtam. Épp jókor, mert elkezdett motyogni álmában, közben pedig forgolódott.
-Zayn.. Miért?-megígértem neki hogy felkeltem így letérdeltem mellé és megpróbáltam felkelteni, csakhogy nem akartam ráijeszteni így simogatni kezdtem a jéghideg homlokát, mire lassan kinyitotta a szemét.
-Remélem nem haragszol, hogy felkeltettelek, de gondolom rosszat álmodtál.-néztem rá, mire kicsit megdörzsölte a szemét és válaszolt.
-Igen. Nem is akarok már elaludni.
-Pedig muszáj. Csak aludj és ígérem felkeltelek.-ígértem meg ismét neki, és ismét elaludt. Egyfolytában törtem az agyam miért vagyunk itt, de nem tudtam rá a választ. Végül hajnalodott és felbukkant az első napsugár. Már igazság szerint le akart ragadni a szemem addigra, de mégsem mertem elaludni. Niall egyszerűen beleverte a fejembe ezt a dolgot, hogy valaki esetleg direkt itt akar minket marasztalni, de az nem fért a fejembe Zaynnek miért kellett meghalnia? Valaki játszadozik velünk vagy csak akkora sokk ért minket, hogy ezt beképzeljük magunknak?-mocorgást hallottam, vagyis a mocorgó fiút a homokban.-Jó reggelt.-sóhajtottam egy fájdalmasat.
-Neked is. Egész este fent voltál?-ült fel a segítségemmel.
-Aha. Gondolkodtam, de nem jutottam semmire.
-Köszönöm.-hagyta el a szó ajkait majd széttárta a karját és megölelt, de hamar elhúzódott.-Te normális vagy? Jéghideg a karod. Mondtam hogy próbáljuk ki a Twilight-os jelenetet.-mosolyodott el és ismét megölelt.
-Na persze. Inkább állj fel és visszamegyünk a házba.-álltam fel, összehajtottam a pokrócot és intettem hogy jöjjön.
-De biztos jó ötlet odamenni?-ért mellém.
-Nem. Egyáltalán nem, de ott van kaja. Csak azért beugrunk és ennyi.-sétáltam el a fiúval a házig, majd lassan lenyomtam a kilincset. Persze hogy a kanapén Debora-t és Harryt láttam meg.
-Ezekre gondoltál?-mutatott Niall a két emberre.
-Aha. Gyere.-húztam be a konyhába, aztán kivettem pár kaját.
-Ti hol voltatok este gyerekek?-még a hideg is kirázott. A kapitány mély, reszelős hangjára megfordultam az ajtó felé.
-Öhm.. Itt, hol máshol?-forgattam meg a szemem, és fél szemmel a megijedt Niallt bámultam.
-Pedig nem láttalak titeket.-lépett a hűtő mellé ahol pont én voltam, így megelégelve pár szendvicset a saját magam érdekében arrébb álltam, hisz nem tudtam kicsoda is az a férfi.
-Pedig itt voltunk.-kezdtem már én is ijedezni, majd megpróbáltam Niallel kiosonni az ajtón szavak nélkül, de sajnos a többiek felkeltek a beszélgetésre.
-Na végre. Betegre aggódtam magam miattad.-ugrált?! le a lépcsőn Cat, majd jó erősen megölelt, amire még reagálni sem tudtam.
-Öhm.. Neked is szia.-bámultam Cat-et, olyan fura volt. Egyáltalán nem érdekli őt hogy Zayn meghalt? Miért ugrált le a lépcsőn vigyorogva? Itt valami nagyon sántít. Csak bámultam hogy rázogatja a kanapén lévő embereket, hogy ideje felkelniük, de én sem ácsorogtam. Míg ő Harryt és Deborát keltegette elsuhantam Niall mellett egyenest az udvarra, aztán megvártam és visszaindultunk a partra.
-Miért jöttél ki? Ha valaki onnan fura vagy ilyesmi akkor csak nem verne meg minket nappal nem?-vette ki a kezemből a cuccokat Niall.
-Ezt ne itt beszéljük meg.-továbbmentünk és már csak a parton szólaltam meg. Illetve ő.
-Már itt vagyunk. Mit kell megbeszélni?-harapott bele jóízűen a reggelijébe, ami kicsit szokatlan volt és megijesztett hisz azelőtt nap ő is szomorkodott Zayn miatt. Megrémisztett ez az egész. Hogyhogy ma mindenki jókedvű? Letérdeltem elé és egy nagy lélegzetvétel után megszólaltam.
-Láttad Cat-et?-nyeltem egyet a kérdés végén.
-Igen. Miért?-evett tovább szinte már mosolyogva.
-Niall. Láttad Cat-et?-ismételtem meg a kérdést, mire furán nézett.
-Igen, de ne kérdezd meg még egyszer.-kezdett mosolyogni?!
-Niall! Mi a?-kiabáltam rá, de elhallgattam. Lassan kifújtam a levegőmet és tovább néztem. Megrémisztett. Ő tegnap még sírt, és Cat is, és mindenki. De ma már mindenki jókedvű. Hisz akkor akinek jókedve van az örül Zayn halálának. Lassan feltápászkodtam a földről és értetlenkedve meredtem magam elé. Próbáltam elhessegetni a gondolatokat, de hát ők mosolyognak. Csak én nem mosolygok? Cat, a kapitány és Niall jókedvében van. Ez csak még jobban azt bizonyítja, hogy az én két jó barátom nem olyan angyal, mint amilyennek mutatják magukat és mi van a többiekkel?
-Jól vagy Emily?-állt fel Niall és lassan lépkedett felém.
-Jól. Nekem vissza kell mennem. Majd.. majd jövök.-dadogtam az idegességtől, hisz meg kellett tudnom hogy mi van a többiekkel. Louis és Liam is ott van. Félúton már futottam a ház felé, de odaérve lassan, olyan "normálisan" sétáltam be. Fel akartam menni az emeletre, de Harry, Debora, Cat és a kapitány egy asztalnál reggelizett.
-Em! Te már reggeliztél?-kiabált ki Cat.
-Igen. A fiúk?-próbáltam leplezni mennyire félek ettől a négyestől, majd felmutattak. Nyomban el is indultam az emelet felé. Felérve susogást hallottam így könnyű volt kitalálni hol vannak. Be is nyitottam, de mindketten megijedtek és felálltak az ágyról.
-Öhm.. Ne gyere közelebb.-rázták a fejüket, de csak bezártam magam mögött az ajtót és ottmaradtam.
-Fiúk. Én esküszöm az életemre hogy semmit nem csináltam.-emeltem egyik kezem a magasra a másikat pedig a szívemre. Kicsit elsápadtak, de még mindig nem hittek nekem.
-Jó, de akkor se gyere közelebb. Maradj ott. Nem is ismerjük egymást.-mutogatott rám Liam.
-Tudom, de ti is esküdjetek meg. Kérlek. Azért ez mégiscsak furcsa hogy megérkeztünk a célunkra és Zayn meghalt és.. kérlek.-sóhajtottam egyet mire mindketten megesküdtek.
-Oké, de még most sem jöhetsz közelebb.-bólogatott Louis.
-Oké. Szóval arról szeretnék veletek beszélni, hogy.. tegnap Niallel beszélgettünk és megbízunk egymásban. De ma amikor eljöttünk kajáért akkor az a kapitány olyan furcsa volt. Szerintem félnünk kellene tőle. Kiráz a hideg is úgy néz ránk és.. a másik Cat. Kiskorom óta ismerem sülve-főve együtt voltunk, de ma ugrálva jött le a lépcsőn és mosolygott, pedig bele volt zúgva Zaynbe.
-És ehhez mi közünk?-Liam.
-Az, hogy Niall is furcsa. Tegnap egész nap sírt és ma mosolyogva reggelizett. Én ezt nem értem. Már tőle is félek. Szóval csak ti maradtatok, és ti ismeritek Niallt és tudnátok vele beszélni.-néztem reménykedve a két srácra akik egymásra néztek.
-Hát, amúgy hol aludtatok?-Louis.
-A parton. Pontosabban én vigyáztam Niallre aki aludt.-vallottam be az igazat, mire Louis hitt nekem és lassan, de biztosan megölelt. Jó volt érezni hogy van aki támogat és egy ilyen ölelés bebizonyít mindent. Reggel Cat olyan máshogyan ölelt meg. Ő olyan boldog volt, de Louis hisz nekem. Ő érti mit érzek.
-Jó. Akkor.. akkor négyen vagyunk négy ember ellen. Menjünk le Niallhez és te addig tudsz aludni. Liam te is gyere.-nézett a barátjára Louis, de megláthatta a szememben hogy én nem nagyon hiszek Liamnek. Amikor bejöttem ő olyan ellenséges volt.-Emily, Liamben bízhatsz. Együtt voltunk mikor történt ez az egész. Éppen beszélgettünk és.. mindegy, menjünk.-lementem velük a partra, Niall köveket dobált a tengerbe.. és sírt. Amikor meglátott minket letörölte a könnyeit és mosolyogni kezdett. Itt tudatosult bennem, miért mosolygott reggel. Azért mert el akarta fedni az érzéseit.
-Ennyire bízol bennem? Rögtön idehozod őket? Attól hogy mosolygok még belül mást érzek!!-ordított szinte rám. Mintha egy széfet kellene magamon viselnem. Ez az érzés. Nem jó.
-Niall én nem tudhattam, de van még egy ok amiért ők idejöttek.-Niall felvette a gondolkodó arcot, majd tanácsoltam hogy üljünk le.
-Miért jöttek ide? Mondtam neked valamit.-tett szemrehányást nekem Niall. Jól tudtam hogy arra céloz: "Nem bízhatunk senkiben".
-Oké. Ők ketten együtt voltak amikor az egész történt. Reggel láttad jól hogy a kapitány hogy viselkedik, szóval őt mondhatni "gonosszá" nyilvánítjuk.-itt húztam a homokba egy vonalat és fölé írtam hogy rossz.-Reggel azért kérdeztem meg tőled háromszor hogy láttad-e Cat-et, mert ugrálva jött le a lépcsőről. Régóta ismerem, de kiüti a biztosítékot, hogy Zayn halála kicsit sem rázta meg. Márpedig ő lány. Nincs nála ilyen "álca" hogy elfedje az érzéseit. Mindig őszinte volt, de muszáj a gonoszok csoportjába sorolni.
-Na ez aztán barátság a javából.-forgatta meg a szemit Louis.
-Igen. Én is ezt fogom mondani, mert Harry tegnap Deborával enyelgett vagyis értitek a kanapén, kicsit sem féltek ott a nyitott az ajtónál és nem zavartatták magukat. Aludtak mint a bunda. Ezek után akármit mondtok én őket is gonosszá nyilvánítom.-immár négy vonal ékeskedett a "gonosz" felirat alatt.
-Na de mi is aludtunk. Aludni szabad nem?-bökött meg Louis.
-De ők a nyitott ajtónál. Nem féltették magukat.-magyarázott barátjának Liam.
-De hát akkor is. Ők.. na jó, és itt vannak a "jók".-húzott a mellettem ülő fiú szintén négy vonalat.
-Igen. 4-4. Szóval ez a barátságos társaság széttagolódott. Jók-rosszak. Ebből már akárhogyan nézzük, soha nem fogok Harryvel egy bandában énekelni. Mehet szólóba. Áruló kis pöcs.-Louis kijelentésére kicsit jobb lett a hangulat.
-De legalább már tudjuk miért nevetünk. Viszont,..-emeltem fel a hangom.
-Viszont?-ismételték meg.
-Négyen vagyunk. Ők a házban vannak mi pedig itt. Viszont nem oldhatjuk meg úgy, hogy ne vegyék észre ezt a széttagolódást.-húztam el a szám.
-Hát, végül is van olyan szoba amin zár van. A miénken az volt.-nézett egymásra Louis és Liam.
-Aha. Persze. Hány horrorfilmet láttatok már amiben elment egy ember tusolni vagy wc-re és abban a pár percben megölték?-néztem körbe a fiúkon.
-Hát azon könnyen segíthetünk. Páros fürdés?-bökött oldalba Louis.
-Nem kösz. Itt van a tenger. Mondjuk van egy csomó jó tulajdonsága.-utalgattam valamire.
-Na ne. Nem fogok itt élni. Nem fogok a tengerben fürödni és nem fogok nektek esti meséket felolvasni. Főleg nem fogok kókuszdiókat enni, meg inni és a fáknál végezni a dolgomat. Még csak fűszoknyás lányok sincsenek.-ért Louis a felsorolás végére és elkezdte a szomorút játszani.
-Ez van. Valaki? Egyéb kifogás?-néztem körbe.
-Louis már mindent felsorolt, de te nem akarsz aludni? Nem azt mondom hogy szarul nézel ki, de mit ne mondjak szarul nézel ki. Ne értsd félre, de olyan vagy mint egy hatvanéves anyóka.-beszélt hozzám az előttem ülő Liam.
-Nem is, mit hazudsz. De komolyan nem vagy álmos?-simogatta meg a vállam Niall. Rövid gondolkodás után lefeküdtem és rögtön el is nyomott az álom.