9~A Harmadik

~Emily szemszöge~

~Emlékeztető~

"-Már kimehetnénk végre.-állt fel Louis az asztaltól, de már én sem voltam biztos ebben az egészben."

~Folytatás~

-Jössz akkor?-zökkentett ki gondolataimból Cat, de válaszra nem volt szükség kikerültem a barátnőmet és kimentem az ajtón. Megvártam míg ő is kijön és bezárja maga után. 
-Merre?-néztem körbe.
-Mondjuk jobbra.-mutatott az említett hely felé, majd elindultunk.
-És arra lesz valami?-érdeklődtem, mert nem tudtam barátnőm merre járhatott eddig.
-Nem tudom, de szerintem siessünk, mert ha Niallen múlik visszaráncigál téged a házba. Sőt muszáj nekünk visszamennünk?
-Nem.-vágtam rá egyből.
-Na ez a beszéd. Nem függünk tőlük, függetlenek vagyunk, nem szorulunk a segítségükre ugye?-nézett rám.
-Igen. Teljesen igazad van.-mosolyodtam el. -A túránk-, ha lehet így nevezni- eléggé csendesen telt. Arra vártam hogy ő szólaljon meg, ő meg gondolom rám. Nem volt témánk. Egy ilyen elhagyatott szigeten kinek lenne bármilyen témája is? Ugyan már. Viszont eddig Cat minden helyzetben fel tudta találni magát, nem értettem ő miért retteg ennyire ettől az egésztől. Borzalom ami velünk történik, de eddig jóformán csak a fiúkkal beszéltem. Lassan haladtunk, de mégis távolra. Már nem tudtam hol vagyunk, mégis úgy tűnt Cat tudja. De ez ugye lehetetlen.
-Figyelj, nem lenne jobb visszafordulni? Már tudjuk hogy erre nincs semmi.-álltam meg, kezeimet a térdeimre tettem és kicsit lehajoltam pihenni.
-Nem. Még egy kicsit menjünk. Hidd el nem lesz semmi gond. Biztosan a másik irányba indultak a fiúk, addig jó míg nem látjuk őket.
-Te miért vagy ilyen ellenszenves velük?-vetettem oda neki a kérdést.
-Nem vagyok az. Ne merészelj ilyet állítani. Aki ellenszenves velük az te vagy. Egyedül te. Te nem vagy képes elfogadni a többieket és megérteni Harry fájdalmát. Ahelyett hogy veszekszel vele segíthetnél neki feldolgozni azt a szörnyűséget ami Deborával történt. Szerették egymást tudod? Úgy mint én Zaynt!! Tudod? És te csak arra méltatsz, hogy egyszer megöleltél és ennyi? Ennyire együttérző vagy vagy csak nem akarsz lejjebb szedni az ego-dból?! Hm?!-csattant fel, mire elszorult a torkom. Fájt ahogy beszélt, minden egyes szava egy üvegszilánk a mellkasomban. Várta mit válaszolok, de én csak tátott szájjal figyeltem hol őt, hol a földet. Végül lenyeltem a fájdalmat.
-Te ezt hiszed. Most még. De Harry kezdte.
-Nem érdekel hogy ki kezdte!!!-csattant ismét föl, mire hátrahőköltem.
-Nem is ezért mondtam. Nekem is hiányzik Zayn, pedig.. pedig nem is ismertem, de te ne tégy úgy mintha jobban ismerted volna, ne játszd el hogy a barátnője vagy, mert nem. Ez csak illuzió, ne csapd be magad.-vettem suttogásra a hangerőt.
-Nem hittem volna rólad hogy ilyen vagy. Undorodom tőled. Hát ennyire nem hat meg?-mintha citromot ettem volna ismét összeszorult a torkom és a földet néztem. Ez a sziget tényleg ennyire megváltoztat majd minket?
-Cat én igazábó.. Cat?-fordultam hátra, mert nem láttam. Kiáltoztam a nevét de semmi. Dühös lettem rá. Miket mond ő nekem?! Idegesen indultam meg a ház irányába, ami egy fél órára lehetett a helyzetemtől. Gondoltam visszament már zokogni vagy ilyesmi, így nem is nagyon érdekelt, csak az hogy visszajussak. Már délután 3-4 óra körül érhettem vissza, mivelhogy elég sokat sétáltunk. Sajgott a lábam, úgy éreztem ha visszaérek kutya világ lesz nekem. Ráadásul a gyomrom is korgott elég erősen. Tíz méterre a háztól pillantottam meg Niallt az ajtónak támaszkodva, úgy tűnt mintha nem akarna beengedni senkit és semmit. Lépteimre felém fordult és halvány mosoly jelent meg az arcán, viszont ez hamar elmúlt.
-Végre. Már azt hittem elvesztél.-támaszkodott a másik lábára, miközben a válaszomat várta.
-Végre? Nem mentél el a többiekkel?-lepődtem meg, hisz még ők mondták hogy: "Egyedül így nem tanácsos, úgy nem tanácsos".
-Nem. Vagyis Louis bent van.-támaszkodott el az ajtóról, majd kinyitotta és intett hogy menjek be.
-És Harry meg Liam?-álltam meg a kanapé mellett, ahol Louis olvasgatott.
-Leléptek. Kicsit összekaptunk.-ült le Niall Louis mellé, aki csak sziszegett egyet, hogy ellapozódott a huzattól az egyik oldal.
-De én is kérdezhetnék Catről. Őt hol hagytad?-Louis felnézett a szemüvege (?) mögül és várt.
-Azt hittem visszajött.-pillantottam a lépcső felé.
-Te egyedül hagytad?!-csapta össze Louis a könyvét miután gyorsan beletett egy könyvjelzőt.
-Nem. Vagyis de.. de fordítva történt. Ő hagyott ott engem és miután már fogalmam sem volt hova ment visszajöttem. Azt hittem itt lesz.-sütöttem le a szemem.
-És hol láttad utoljára?-Niall.
-Nem tudom. Reggel 10-kor indultunk el és most olyan délután négy lehet. Több mint 3 órára lehettünk innen.-állapítottam meg a tényt, amit így kimondva már nem találtam épp jó dolognak.
-Francba. Mondott valamit?-vette vissza Louis a könyvét és nézegette a borítóját.
-Nem. Mi is összevesztünk. Aa fejemhez vágott egy-két dolgot, én egy pillanatra nem figyeltem és eltűnt. Kerestem egy ideig, de.. azt hittem visszajött.-ültem le a két fiú közé.
-Majd visszajön. Ki ment elől?-mosolyodott el Louis.
-Ő, de miért mosolyogsz?
-Inkább neked kellett volna eltévedned, hogy őt követted. Ő úgyis visszatalál ha megjegyezte merre mentetek.-nyitotta ki vissza a könyvét.
-Biztos. Megyek enni.-álltam fel, majd rátámadtam a hűtőre. Igazából amikor ideértünk tele volt a hűtő kajával, de ennek már csak kb. a fele volt ott. De nem érdekelt. Nem akarok éhen halni, ha rajtam múlik haljanak a fiúk éhen. Tudom, azért ez gáz, hogy ilyet mondok, de mindenki magát védi.
-És pontosan min kaptatok össze?-tette le a könyvet Louis, amint leültem mellé a kanapéra.
-Hát, azon, hogy vigasztalni kellene Harryt. Én nem akartam, aztán feljött Zayn, és én "hülye" lettem. Ő lelépett és ennyi. Honnan szedted azt a könyvet?-vettem ki a kezéből.
-Fentről. Gyere, keresünk neked is egyet.-állított fel. Ellenkezni akartam, de inkább Louis, mint hogy Niallel maradjak.
-De hideg van.-állapítottam meg egy tényt.
-Nem a trópusokon vagyunk, de ez a ház eléggé meleg. Ki hagyta nyitva az ablakot?-amint beértünk, felsejlettek bennem a történtek. A gyilkos, én, az ablak, Cat.
-Bezárnád a másikat is? Kicsit fúj a szél.-csukta be Louis a szekrény mellettit, majd ahhoz az ablakhoz sétáltam, amin az incidens történt. Számítottam rá, hogy ott lesz a holttest, így nem akartam kinézni, de a kíváncsiságom legyőzött. Lassan elfordítottam az ablak kilincsét, majd egyre lejjebb néztem. De rögtön kirázott a hideg és hátrálni kezdtem az ablaktól. Nem volt ott. Nem volt ott a holttest.
-Louis. Menjünk le.-vánszorogtam el az ajtóig és a kilincsre helyeztem a kezem.
-Olyan vagy mintha szellemet láttál volna.-jegyezte meg viccesen Louis, de hamar lefagyott a mosolya.
-Nem halt meg.-ráztam meg már sírva a fejem.
-Ki. Ő? Honnan..-dadogott suttogva.
-Egyik nap itt volt, ebben a szobában, és majdnem megölt, aztán jött Cat, és ki.. kiesett az ablakon. Ott volt, és meghalt, és.. most nincs ott.
-De hát a többiek kint vannak.-ekkor döbbentünk rá, hogy igazunk van. Ráadásul Niallt egyedül hagytuk. Gyorsan, lábainkat szaporán szedve, a tudattal hogy a szőke srác mindegyik pillanatban veszélybe lehet gondolattal futottunk le. De nem volt a kanapén.
-Louis.-néztem fel a fiúra könnyes szemmel, majd vissza a kanapéra.
-Ne. Ez csak.. Biztos elment valamerre.-ült le Louis a kanapéra.
-És ha?..-kérdésemet nem tudtam befejezni. Már biztosak voltunk abban, hogy ismét egy csodálatos embert veszítettünk el.