5~A Második

~Emily szemszöge~

Szemeimet lassan nyitottam ki. Elsőnek egy fasort láttam, de a felismeréstől meg sem mertem mozdulni, így csak bámultam magam elé bágyadtan. A hullámok halk tánca arra késztetett hogy tovább aludjak, de miután eszembe jutottak a történtek sehogy sem ment. Eszembe jutottak a szüleim. Lehet hogy soha többé nem fogom őket látni.
-De Louis!!-szertefoszlottak a szüleimről alkotott képeim erre a felkiáltásra ami körülbelül fél méterre hangzott el. Meg is ijedtem rögtön és kezdett érdekelni miről beszélnek a fiúk így tettettem hogy alszok.
-Niall! Bárki lehetett. Ez a csaj ott volt akkor is amikor az a kapitány vagy mi "állítólag" más volt!! Te komolyan hiszel neki?! Ennyi erővel ő is lehetett és azért ért veled ennyire egyet hogy aztán majd szépen megöljön! Ennyire nincs eszed?!-vette halkabbra a hangerőt Louis, de még mindig olyan erővel beszélt, hogy azon csodálkoztam miért nem fordul meg a fejében hogy esetleg erre a kijelentésekre felkelek? Csönd következett. Érződött a feszültség majd hallottam hogy páran felállnak.
-Rendben. Menjünk vissza, de ha ott lesz valaki akkor én személyesen öllek meg.-hallottam Liam hangját.
-De hát ő nem lenne rá képes. Nézzetek rá. Most is alszik.-beszélt most Niall.
-Aha, mert gondolom most nem halhat meg senki mert ő alszik. Érted?-vagánykodott Liam is és annyira tudtam hogy ez lesz. Most már Niallt is átállítják arra az oldalra. Nem a gonoszra csak az övéjükre és én egyedül maradok. Sírni tudtam volna, hogy Niall ne menjen el, de..
-Hülye vagy. Agyilag nem normális. Tegnap már megtehette volna, de nem. Én nem megyek sehová. Amúgy is egyedül lenne és ő egy lány. Érted? Nem tud magára vigyázni.-örültem Niall biztató szavainak, bár sejtettem hogy a fiúk magukhoz állítják.
-Aha. Lehet ezért. Hisz ki bántana egy lányt?-Liam.
-Ez az!! Gyere vissza, mert ott legalább van fedél a fejünk fölött. Ráadásul ezt a lányt nem ismered. Ne gyere nekünk a macsós dumáddal, hisz tényleg szép és hidd el én is szívesen járnék vele, de nem itt és nem egy lakatlan szigeten, ahol semmi sincs és mi meg fogunk egyedül rothadni és ha ez nem fog bekövetkezni akkor valaki gondoskodni fog róla hogy megdögöljünk!-megint csönd következett és már tényleg összeszorult a torkom. Ők nem ismernek, de én őket igen. És ha itt hagynak mi lesz velem? Kirekesztenek és Cat sem lesz ott, mert benne is kételkedem. Óh Uram most segíts.
-Oké. Megyek veletek, de ha megkérdezi miért mentünk vissza és hagytuk magára akkor ezt mondjátok el neki is, ha már sikerült telebeszélnetek a fejemet.-hangja egyre halkult, ágak roppanását hallottam, pár perc múlva már semmit. Ideje volt felkelnem de az igazság tényleg megdöbbentett. Itt hagytak. Magamra. Ez nagyon megérintett de annyira mégsem hogy elsírjam magam, így csak megcsóváltam a fejem. A nap már alacsonyan járt, ebből következtettem, hogy sokat aludhattam. Azért Niallben megbíztam és kedves fiú, de a többiek. Ajajj. Ennyit róluk, szót sem érdemelnek. Nem sokáig szomorkodtam, hisz már a gyomrom is korgott. Felálltam, lesöpörtem magam és immár kipihenten sétáltam vissza a házba. De amikor beértem ismét olyan dologgal szembesültem ami engem kicsit sem érdekel, csak zavar. Pontosabban a főnököm és Harry. Azt.. a kanapén. Rögtön szétváltak ahogy beléptem, de az ajtó nem zárul be ugye magától muszáj volt azt is bezárnom.
-Bazd+ húznál innen?! Minek kell járkálni?-beszélt a maga parancsolgatós hangján Debora.
-Bocsánat, de ti az ajtó mellett enyelegtek és ez köztudottan egy ajtó amin az emberek ki és be szoktak járkálni.-mutogattam bután, de Deborának kicsit se volt vicces. Ellenben Harry röhögött rajta.
-Mondtam hogy fent jobb lenne.-vonta meg a vállát a fiú.
-Én meg azt mondom, hogyha futni kell az ajtó kézre esik. Amúgy sem szimpatikus az a szakállas matróz. Ki tudja ki az.-húzta össze magát Debora.
-Álljunk csak meg.-ráztam meg a fejem.-Te fizettél annak a pasasnak hogy hozzon el minket és nem gondolod hogy neked kellene ismét fizetni hogy csináljon valamit?!-kiabáltam rá, mire lefagyott.
-De.. de nem hinném hogy olyan messzire el tudnánk menni. Főleg az a baj hogy nincs mivel elmenni. Térerő nincs, végignéztünk minden telefont egyik sem jó, mert mindegyik kikapcsolt. Sőt az is csak kettő, mert majdnem mindenkié elveszett.
-És itt nincs telefon?-Harry.
-Nincs. Mindent végignéztünk.-rázta a fejét Debora.
-Aha. Értem. Szóval ahelyett hogy parancsolgatnál és talán megpróbálnád helyrehozni a helyzetet, kihasználod ezt az egész alkalmat hogy a fiúk közelében lehetsz és csinálsz magadnak egy kis "mennyországot". Tudod ez nem a mézes hetek hanem a pokol ahol már három ember meghalt köztük Zayn is. Harry te is gondolkozhatnál, mert a tegnapi kis bőgés jeleneteden nem az látszott hogy "hú de örülök hogy végre meghalt Zayn". Érted? Azért én nem ismertem annyira, de annyi érzés talán szorult belém hogy vigasztaljam a haverjaidat, akik egyébként nagy seggfejek, mert talán az eddigi életemben látott emberek félelmét összevonva sem kapok ilyen gyáva embereket mint ti vagytok itt hatan-heten.-fejeztem be a mondandómat és bevánszorogtam a konyhába. Kerestem pár szendvicset és ember híján leültem enni az asztalhoz.
-Aha.-sétált be Harry és leült elém.-Te aztán bátor vagy. Ez a bátorság, hogy társaság és fedél helyett kint alszol a szigeten? Egyedül?-kérdésén haboztam, aztán hamar kiböktem a választ.
-Én nem akarok meghalni és nem is fogok. Ha pedig igen akkor volt két nemszerető szülőm, egy nem igazi barátnőm és egy nem létező kutyám. Talán az eddig hozzám legközelebb álló személy a babysitterem volt, de ő is hazudott nekem. Szóval inkább egyedül halok meg, mint egy olyan társaságban ahol még a halottat sem tisztelik.-álltam fel végezve a vacsorámmal, ámde Harry megállított.
-ÉN IGENIS TISZTELEM ZAYNT!!-ordított hogy még talán az említett is hallja.
-Remek. Akkor tanácsolom, hogy kezdjél valamit a barátnőddel, mert ahogy a többiek mondták. Itt fogunk megrohadni.-amint ezt kimondtam lábak dobogását hallottam a lépcsőn, kiérve a nappaliba leért Liam, Louis, Niall és Cat.
-Miért kiabáltok? Felhallatszik.-sietett mellém Cat, de amint megpróbált közeledni hátráltam. Kínos csönd volt és mindenkinek leszűrődött mennyire nem akarok a barátnőmmel fél méternél is kisebb távolságban lenni.
-Öhm.. Még egy ilyet meg ne halljak.-mormogott Harry, majd felfutott a lépcsőn, gondolom Deborához.
-Emily.-rázta a fejét zavartan Cat, nem értette miért nem akarok a közelébe kerülni. De az egyik pillanatban Harry segélyérő kiáltását hallottuk. Mindenki összeszorult gyomorral pásztázta a lépcső környékét, aztán egyszerre iramodtunk meg az emelet irányába. Senki sem akart utolsónak maradni, az a pár másodperc mintha egy csata lett volna, ki ér fel először. Rettentő kíváncsiság töltött el minket, bár Harry hangja inkább vérfagyasztónak mondható volt, mintsem hogy nevettető. Ez be is bizonyosodott amikor beértünk. Először csak a fiúk lába alatt pillantottam meg a folyékony vörösséget, majd elvezetve a tulajdonosáig Deborát véltem felfedezni. De már nem élt. Lecsukott szemmel feküdt a fürdő közepén, kezét a zokogó Harry fogta. Megdöbbentett a tény, a fiúk főleg Niall fordult hátra többször felém egy-egy sajnálkozó pillantással, de én inkább mással foglalkoztam.
-De hát.. Hol van a kapitány?-néztem körbe, mire mindenki elsápadt.
-Hát..ő..-dadogott mindenki.
-Majd én megkeresem, vagy ne? Az előbb mintha azt mondta volna hogy fürdeni megy.-beszélt Cat.
-Szerintem maradjunk itt és csináljunk valamit ezzel a  h.. mondjuk ki őszintén meghalt. De amúgy azt látom hogy vérzik, de honnan a francból?-fogta a fejét Liam. Letakarták a kéznél lévő törölközőkkel, aztán kiderült hogy a hátán van egy hatalmas seb. Vélhetően valaki beleszúrt valamit. Kirázott a hideg ha arra gondoltam ok nélkül kerülöm Cat-et. Hisz ő velünk volt nem lehetett. Szintúgy mint a többiek és az még jobban elborzasztott, hogy a három srácnak mekkora lelkiismeret-furdalása lehet velem kapcsolatban. Így kaptam az alkalmon és míg a fiúk megpróbálták eltüntetni a nyomokat a remegő barátnőmhöz léptem.
-Cat én tényleg nagyon sajnálom, de itt vagyunk nem tudom hol és.. tényleg sajnálom. Én.. én nem akartam hogy összevesszünk, vagy kerüljük egymást, csak félek, ezt.. ezt meg kell értened.-tettem biztatóan a kezem a vállára, mire aprót bólintott.
-Rendben, de menjünk és csináljunk valamit mert egy percet sem merek már itt lenni. Ez a ház.. olyan rémisztő. Sőt minden. Én.. én egyszerűen nem értem miért vagyunk még itt.-folyt le pár könnycsepp az arcán, mire lassan letoltam a kilincset és egyik kezemmel a hátam mögött lévő barátnőm kezét fogva léptünk ki a folyosóra.
-Ezek meg minek mennek ki? Most ölte meg az a valaki a főnökünket.-hallottam bentről így visszazártam magam mögött az ajtót és Cattel lassan leértünk a nappaliba.
-Ez.. félek.-szorította meg a kezem Cat, és már én sem voltam biztos benne mit akarok.
-Nyugodj meg.-fordultam hátra egy másodpercre barátnőmre és mire az ajtóhoz értünk az tárva-nyitva volt.-Hát ez? Nyitva? Lehetséges hogy elment?-zártam vissza kulcsra az ajtót, hisz már abban sem voltam biztos hogy én a parton akarok aludni. Kit tudja hol mászkál az a gyilkos.
-Üljünk le és próbáljuk meg feldolgozni.-ült le Cat a kanapéra, de én csak kínos grimaszokat vágtam.
-Cat. Meghalt Debora, meghalt Zayn. Szerinted ennyivel el lehet intézni? Üljünk le és dolgozzuk fel? Nem tudom mi van ezzel a társasággal, de az az egy biztos hogy ti nem vagytok normálisak.-mire elmondtam ezt a pár sort az időközben óvatosan igyekvő személyek is hallották.
-Aha. És mégis mit csináljunk? Van egy gyilkosunk aki ismeri hol vagyunk, de ő gyilkos. Megöl embereket. Volt egy főnökünk aki egyszer látott egy térképet erről a helyről, vagyunk mi akik ép ésszel gondolkodnak, van Cat aki semleges, mert a jó ég sem tudja eldönteni a viselkedését és vagy te akinek minden rossz dologhoz köze van és aki talán cinkosa is lehet.-tette keresztbe a kezét Louis.
-Persze. Ennyi erővel fogjátok rám, hogy megöltem Zaynt, azt a producert és most Deborát sőt, fogjátok rám azt is hogy megöltem a kapitányt is.-számoltam bután a kezemen.
-Senki nem mondott ilyet és mi az hogy semleges vagyok? Óh te jó ég már az is baj, ha az ember két percre megpróbálja elfelejteni a gondokat? Bennetek semmi pozitív nincs, ti csak annyit tudtok, hogy együtt legyen a rohadt banda és örüljünk hogy élünk. Másokkal nem kellene törődni? Tudtommal én is élőlény vagyok nem?! Még talán a kutyátokkal is jobban bántok mint velünk!-ölelt át féloldalról Cat a kis "produkciója" után, majd felszaladt a szobájába. Kínos csönd következett. Ismét a három fiú és én ácsorogtunk a nappaliban. Meg sem mertem szólalni. Azt sem tudtam mit csinálok, csak álltam ott előttük és a padlót bámultam. Egészen addig míg Niall meg nem szólalt.
-Oké, de ezek után már senki nem mehet ki a házból.-nézett rám, majd a barátaira Niall. Abban a percben csak áldani tudtam őt az eszéért.
-És?-flegmázott Louis.
-Hány szoba van?-fordultam ügyet sem vetve a két fiúra, csak Niallel kommunikáltam.
-Kettő.-adta a választ Niall. Nem nagyon értettem miért csak kettő, ezért rá is kérdeztem.
-Kettő? De hát akkor mi az a nagy emelet ott fent?-ráztam a fejem.
-Két hálószoba van meg vagy három nagy fürdő. Még tegnap számoltuk össze.-sóhajtott egyet Louis.
-Oké. Akkor ti hárman, én Harry és Cat pedig szintén hárman. Jó éjszakát.-húztam el a számat kínosan utána a lépcső felé vettem az irányt.
-Állj.-fogta meg valaki a karom. Hátrafordulva Louist láttam.
-Mi van?-néztem a másik két fiúra.
-Harryvel ti nem aludtok. Harry jön hozzánk.-rázta meg a fejét.
-Harry össze van törve, nem esne neki jól az, hogy titeket lát. Csak eszébe juttatnátok Zayn is és Deborát is. Ráadásul nálatok egyáltalán elférne?-néztem Niallre, hisz ő az eddigi legudvariasabb tag a -mondjuk ki őszintén- volt bandából.
-Nem.-rázta a fejét Niall.
-De Niall!-fordult hátra a barátjához Louis.
-Nincs de. Tényleg szarul lehet és mi nem értünk az ilyesmihez. Ráadásul mi van ha öngyilkos lesz? Ez még nem fordult meg a fejedben?-erre a kijelentésre megesett a szívem. Öngyilkos? Nem szeretném ha az lenne.
-De akkor is! Harrynek velünk a helye.-fordult ismét felém Louis, de meg sem akartam szólalni.
-Oké. Ti Liammel ketten én pedig megyek hozzájuk.-nézett rám Niall.
-Miért akarsz te mindenáron vele lenni?-mutatott rám Louis, mire már tényleg nem mertem megszólalni.
-Nem vele leszek hanem Harryvel. Punktum. Nektek is jó éjszakát.-nézett Liamre és Louisra, majd mindannyian elindultunk a "körzeteink" felé. Az emelet két végében voltunk, és a végére már kezdtem azon agyalni, miért nem alszik mindenki együtt? Sokkal egyszerűbb lenne.
-Niall. Ha tudjuk hogy az a kapitány a.. érted? Miért nem alszik mindenki együtt? Sokkal egyszerűbb lenne.-erre a kérdésre megállt és szembe fordult velem.
-Figyelj. Nem tudom mi baja van Louisnak, de itt mindenki fél. Senki nem bízik egymásban és a barátnőd is fura. Te is. Nem ismerünk titeket mármint ők nem ismernek titeket.
-Mert te igen?-erre elhallgatott, de hamar válaszolt.
-Egósnak fog hangzani, de én nem élek úgy vissza a hírnevemmel mint ők. Én azért tudom, meg évek óta ismerlek titeket és őszintén szólva azt is tudtam hogy a szüleid nem látogatnak. Tudod miközben a hajunkat csinálod elég sokat telefonálsz.-itt kicsit kínos értelemben elpirultam.
-Tényleg? Kínos.-kezdtem már mosolyogni.
-Hát ez van. De te beszélsz Harryvel vagy én?
-Én. Te meg mondjuk beszélhetnél Cattel, ha már azt hiszi hogy mindenki ellene van.-halványan bólintott, majd fogtam volna meg a kilincset, ha véletlenül nem fogtuk volna meg egyszerre. Az ő keze volt felül így nem is mozdultam, gondoltam majd elveszi onnan, de annyira lefagyott ő is, hogy nekem kellett lépnem. Kínosan lenyomtam a kilincset és ügyet sem vetve rá besétáltam a szobámba, hátra sem nézve. Rögtön leültem Harryhez, aki felhúzott térdekkel meredt maga elé az egyik falnál.
-Cat. Bocs az előzőért.-ült le Niall is Cathez és egy másodpercre rám nézett, én hogyan kezdek neki Harry vigasztalásához. Bár fordítva sült el.
-Harry.-kezdtem volna bele, de félbeszakított.
-De szar lehet neked.-megdöbbentem bámultam a fiúra és még az élet is megállt a Földön.
-Tessék?-húztam fel én is a térdeimet.
-Hát hogy a szüleid ilyen bambák.-nézett rám egy pillanatra, de még mindig egy pontra bámult.
-Ja hát ez van, de én arról akartam beszélni te hogy vagy. Tudom hogy semmi kedved de jobb ha az emberek kiadják magukból ezeket a fájdalmas dolgokat.
-Miért te kinek "adtad ki"?-nézett rám már normálisan, mire Cat felé böktem a fejemmel.
-Olyan jóban vagytok?
-Hát, szerintem egy ismeretlennek sokkal jobb mesélni aki nem ismer, de nekem nyugodtan beszélhetsz.Lakat a számon.-húztam végig két ujjamat, mire elmosolyodott.
-Igazából még most sem tudom, hogy nekem ő ki volt. Nem az.. nem az rettentett meg hogy meghalt, hanem hogy én leltem rá és.. Azért valld be hogy nem volt egy jó látvány.-nézett rám ismét, mire belegondoltam.
-Hát azért tényleg rossz volt látni, de azért gondolj bele hogy hol vagyunk és hogy itt mindenki fél és.. akárki talált volna rá ugyanígy érezne mint te.
-De hát ti később jöttetek.
-De ugyanolyan rossz volt.
-De te meg sem lepődtél.
-Hát. Annak oka van. Mégpedig azért, mert pszichológusnak tanultam és volt pár próbaeset amikor az emberek beájultak. De ez már régen volt, amúgy is az élet kiszámíthatatlan. Kb. olyan mint egy alma. Mindenki súlyos terheket cipel, de attól még nem esik le. Ha megérik akkor esik le, és vannak olyanok akik letépik őket.-álltam meg az utolsó két szónál, majd én is elkezdtem gondolkodni. Újabban sokat gondolok a szüleimre. Túl sokat. Ennyit még kiskoromban sem gondoltam rájuk amikor nem voltak velem és még csak Cat tudja, de sokat veszekedtek is. Kiállhatatlan volt, amikor hazaértem az iskolából és azzal szembesültem hogy veszekedés közben épp összetörtnek egy poharat, vagy éppenséggel annyira kiabálnak és azok a súlyos szavak. Ilyenkor ha megláttak mindig lehiggadtak. Anya elment, apa meg felvitt a szobámba hogy menjek tanulni. Amikor megkérdeztem azt mondták, hogy csak hangosan beszéltek. Persze mindig kisgyereknek tartottak így nem vették észre hogy én már mindent tudok. Ilyenkor úgy éreztem összedől a világ és én is összezuhanok, de valahogyan mint minden ember kiálljuk ezeket a próbákat és már csak rossz emlékként emlékezünk rájuk. Cat segített benne és ezért életem végéig a testvéremnek fogom tekinteni. Szörnyű érzés mindennap úgy lefeküdni, hogy könnyes a szemünk, hogy a legrosszabbra gondolunk, hogy azok akik felneveltek kétfelé mennek. A sírást sokan úgy tartják, hogy muszáj kijönnie, hisz egyszer mindenki sír. De mi van akkor ha valaki egész gyermekkorában sír? No hát ezt senki nem tudja megfejteni, csak az aki átélte. Aki ott volt és aki mindennap úgy feküdt le. Aki a saját szemével tapasztalta. Aki szomorú volt emiatt. Aki ha csak rosszra gondolt máris a világ végét látta. Ezt már többé nem akarom érezni.
-Emily.-fogta meg valaki a vállam ezzel is kizökkentve a gondolkodásomból. Felnéztem, de csak homályosságot láttam, így megtöröltem a szemem. Aztán megint felnéztem. Niall.
-Mi az?-bámultam magam elé, vagyis Harryt és Catet akik már szinte nevetve beszélgettek az ágyon.
-Hát, sírsz. Jól vagy?
-Persze. Csak elgondolkodtam. Tudod mit mondott Harry? 
-Mit? Valami rosszat?
-Nem. Én akartam vigasztalni erre ő szólalt meg hogy milyen szar nekem a szüleimmel, és mennyire igaza van. Mennyi az idő?-Niallnek volt elemes órája így tudott válaszolni.
-Fél tíz. Nem vagy még fáradt?-itt körbenéztem a szobába és mielőtt még válaszoltam volna, feltettem egy másik kérdést.
-Niall? Itt csak egy franciaágy és egy kanapé van. Te ezt hogy tervezed?-itt beszélgetésünkben először néztem rá, mire elgondolkodott.
-Hát, én leszek fent így enyém a kanapé. Az ágyon meg elfértek hárman, nem? Harry..-állt fel Niall, szólítva barátját.
-Hm?-Harry.
-Én leszek fent.-mutatott magára Niall, de Harry csak megfordult.
-Nem. Én ma már délben is aludtam úgyhogy én leszek fent, amúgy sem tudnék aludni. Enyém a kanapé tietek az ágy. Jó éjt.-sétált a villanykapcsoló felé és "vagányan" lecsapta.
-Harry arra nem gondolsz hogy meg kellene ágyazni?-tört utat rajtam keresztül Cat és visszakapcsolta a villanyt és "kezébe vette az ügyet". Egyszóval megágyazott nekünk egy szó nélkül.
-Ja. Oké, de én is kapok takarót úgyhogy..-vett el egy takarót, de Cat rászólt.
-Nem Harry te fent leszel és nem fogsz megfagyni úgyhogy csak nyugodtan maradjon neked a pléd.
-Oké.-sóhajtott egyet, majd leült a kanapéra és a kezébe vett egy könyvet.
-Az milyen könyv?-sétáltam el hozzá.
-Öhm.. az a címe, hogy A gyűrűk ura.-olvasta fel, de neki is leesett.
-Hát, jó olvasást.-ráztam meg a fejem. A gyűrűk ura? Ez valami vicc?
-Hát te nem vagy épelméjű, de ez is haladás hogy a kezedbe veszel egy könyvet.-feküdt le a megágyazott ágyra Niall, de én csak bámultam ahogy Cat is helyet foglal. Eléggé nagy ágy volt, Cat kihúzódott a legszélére már majdnem le is esett, Niall pedig a másik végére.
-Nahát Emily. Niallhez fekszel vagy Cathez? Kínos mi? Szívás..-rázta a fejét beképzelten Harry, mire a két ember felkapta a fejét és rám néztek.
-Nézzünk csak. Cat horkol, Niall pedig szuszog. Cat forgolódik és Niall is forgolódik. Hát nem is tudom. Persze hogy középre!-indultam el csakhogy nem az ágy közepéről hanem át Niallen.
-Júúúúúúúúúúj!!! Ez félreérthető!!-kezdett vihogni Harry.
-Hát meg súlyos.-tolt le magáról Niall, szerencsére nem a földre hanem a helyemre. Bár erre a megjegyzésre inkább kivettem a feje alól a párnáját és belenyomtam a képébe.
-Ez meg vicces.-feküdtem le végre középre.
-De nem oltottátok le a villanyt.-motyogott a párna alól Niall.
-Nem is fogjuk mert olvasok. Haha.-gúnyolódott Harry.
-A-a. Nézd csak ott egy lámpa.-mutattam a kanapé mellé, mire Harry felkapcsolta és leoltotta a villanyt, így is sötétségbe borítva a szobát.
-De így nem látom mikor rosszalkodtok.-láttam hogy felnyújtja az ujját.
-Mivelhogy nem fogunk így nem is láthatod. Jó éjszakát.-beszélt helyettünk is Cat és miután mindenki jó éjt kívánt én is megpróbáltam aludni, de alighogy lehunytam a szemem Cat az oldalfekvéséből a hátára akart feküdni így nekem kínosan, de muszáj volt szorosan Niall mellé feküdnöm. Nem akartam megszólalni hogy "hé Cat menj arrébb nem akarok Niallel érintkezni", de akkor Harry ugrott volna és valószínűleg már azon ment volna a téma hogyan hálózom be Niallt, hogy majd megöljem. Na ettől meg szerettem volna magam óvni, így kénytelen voltam közelebb feküdni hozzá, ami tényleg nem vészes, de azért a körülmények szokatlanok. Én is a hátamon próbáltam boldogulni, addig míg Niall is megfordult. Szó szerint rám feküdt, vagyis a a bal oldalamat nagyon nyomta. Végül hamar észhez tért és inkább felém fordult, de így meg nekem volt kínos, mert a.. khh.. hozzámért..(kedves olvasók ne röhögjetek ez komoly! xD) Így én is kénytelen voltam Cat felé fordulni, így háttal voltam Niallnek. Az a pár pillanat olyan volt, mintha a halálomra várnék. Tudtam hogy ez most nem az a csönd amikor mindenki alszik, hanem az a csönd amikor kínos helyzetbe kerülök és minden pillanat számít. Az amikor ábrándképeket vetítek le a fejemben, hogy mi van ha átölel vagy hozzám simul? Nem kellett sokat várnom, mocorogni kezdett majd kezét átvezette a csípőmön, majd közelebb jött. Ásítását tisztán hallottam és jó értelemben rázott ki a hideg, hisz eddig még nem volt komolyabb kapcsolatom és hogy itt vagyunk nem is szeretnék, de ezek a pillanatok nekem aranyat érnek. Nem is tétováztam a jódöntés felé vezetett a szívem, azazhogy összekulcsoltam a kezünket és megpróbáltam újra elaludni. Immár sikerrel. Vannak olyanok akiknél az ábrándképek valóssággá válnak, de vannak olyanok is akiknél csak egyszerű álomképek maradnak.