3~Az Első

~Emily szemszöge~

Fájdalmat éreztem a fejemen és elsötétült minden. Amikor magamhoz tértem valami hideg és sima felületet éreztem a tenyeremmel. Aztán kinyitottam a szemem. Falat láttam magam körül. Aztán fel akartam állni, de bevertem valamibe a fejem. Megfordultam és egy fotel az. Végül felálltam. Mit keresek én a földön? És miért fáj a fejem? Előkerült gondolataim közül minden. Legfőképpen az, amikor Niall és Liam véresek voltak. Erre a felfedezésre rohantam az ajtó felé ami nyitva van. Kimentem és megint elfogott az érzés hogy el fogok ájulni, de már nem tudtam, mert értettem mindent. Harry tájékoztatott.
-Emily.-ölelt át sírva.
-Mi az? Miért sírtok? És mi van a két fiúval?-pánikoltam be.
-Zayn..Zayn meghalt. Érted ezt? Meghalt. A..a hajón.-zokogott Harry. Megesett rajta a szívem. Zayn tényleg kedves fiú volt és igazából sosem gondoltam komolyan hogy utálom a One Directiont. Vagyis komolyan gondoltam, de akkor azt hittem beképzeltek. De így. Meghalt egy barátjuk és most én is sírni kezdtem, hisz három éve ismerem őket. Minden lépésükről tudtam.
-Sajnálom.-öleltem meg szorosabban Harryt. Cat pedig térdre rogyva kérdezte az eget. "Miért pont őt?", de a másik két fiúnak sem volt ereje nyugtatni. Én is alig fogtam fel.
-De hát, hogy mondjuk el majd Louisnak?-dadogott Harry. Én is egyre jobban sírtam hisz kedves fiú volt. Több millió embert tanított meg nevetni és elfogadni az embereket. Elegen bántották, ő mégis kiállt az igazáért és mindenkivel rendesen bánt. Remekül énekelt és tényleg beleillett a csapatba. Ha Zayn nincs, akkor nincs One Direction sem. Ezt hogy fogják felfogni?. És mi lesz a családjával? És legfőképpen a barátnőmmel, aki fülig belé volt zúgva? Zayn rendes ember volt és sohasem mondott egy rossz szót sem. Szinte mindenkinek a tükör ugrik be elsőnek ha nem ismerik, de mi lesz azzal a több millió Directionerrel akik kiálltak mellette? Össze fognak törni.
-Figyelj Harry. A fiúk honnan tudják?-toltam el picit magamtól, de inkább ismét megölelt.
-Hát. Amikor lent voltunk a hajón akkor a többiek előtt Zayn kapott Cattől egy láncot. És..és..
-És?-a fiú hangja megtört. Nem tudta folytatni azért vele együtt sírtam. Zayn tényleg rendes volt és nem érdemelt ilyen halált. Folyton ez járt az eszemben.
-És a.. a parton találtak egy..-ismét kitört belőle a zokogás. Próbáltam nyugtatni azzal hogy simogattam a hátát, de nem sikerült. Vagyis csak részben.
-De hogy jön most ide egy lánc?-barátnőmre néztem aki még mindig a másik két fiúval sírt a földön ülve. Szívszorító látvány volt. Nem hittem volna hogy ilyen megeshet.
-Találtak.. találtak egy megégett testet. Nem lehetett felismerni, de ott volt a lánc a nyakában. Fel tudod ezt fogni? Elégett.-ismét könnyek szöktek a szemembe és Harry annyira szorított hogy fel tudtam fogni: Neki olyan volt Zayn, mintha a testvére lenne. Nekem meg olyan mint egy unokatestvér, aki tudomást sem vett rólam. Mégis kedves volt. Csak nevetni tudtam a poénokon, amiket az öltözőben gyártott, de ez tényleg felfoghatatlan. Harry szakadatlan zokogott a másik három emberrel egyetemben amikor egy ismerős arcot pillantottam meg.
-Harry kérlek ülj le. Mindjárt jövök.-utaltam a ház ajtajáig vezető lépcsőre. Megtette bár még mindig nem tudott lenyugodni.
-Mi? Ti meg? Emily..-dadogott Louis amikor megöleltem.
-Louis. Végre.-szöktek könnyek a szemembe.
-Mi történt? Miért sírnak a többiek?-tört meg az ő hangja is.
-Figyelj. Az van hogy..
-Hol van Zayn?-vágott közbe, mert sokáig csak haboztam.
-Úgy sajnálom.-öleltem meg ismét jó szorosan.
-Mi történt vele? Hogyan?-nyelt nagyokat de ez még neki is sok volt. Elcsuklott a hangja és ő is zokogni kezdett.
-Én is csak most tudtam meg. Amikor felgyulladt a hajó akkor.. ő is..-hallgattam el a végét.
-Úristen. Ez hogy lehet? Miért történik ez, most?-remegett a sírástól.
-Nem tudom, de légyszíves menjünk oda Harryhez.-érzékenyültem el újból. Zayn tényleg sokat jelentett nekik. Aprót bólintott majd magától odafutott Harryhez. Rossz volt látni, hogy az immár három éve tartó barátság így tört meg. Egy tragédiával. Rossz volt látni, hogy milyen szorosan ölelték egymást, mintha ez segítene. Tíz méterre lehettek, de mindkét oldalról hallottam a szívet tépő sírást. Párszor felnézett rám Harry, de egyszerűen annyira rosszul éreztem magam, hogy el kellett fordulnom. Nem értettem miért ez? Miért történik ez? Miért vagyunk itt? És lehetséges lenne hogy valaki szándékosan gyújtotta fel azon az estén a hajót? Lehetséges hogy valaki direkt ezt akarta? Fájdalmat és tragédiát? Hogy itt éljük le az életünket távol a nagyvilágtól? Hogy sírjunk a sorsunkon és haljunk éhen? Hogy szenvedjünk? Hogy vérezzen a szívünk és érezzük át a világon létező összes fájdalmat? Miért? Viszont nem tudtam tovább nézni az öt embert. Nem ment. Egyszerűen annyira összeszorult a szívem, hogy nem bírtam nézni a gyászukat. Felálltam és emlékeztem rá hogy a ház mögött minden bizonnyal már a tenger van. Így a fájdalomtól elmenekülve mentem el egy szó nélkül. Amikor már megláttam a tengert leültem. Milyen jó lenne ha ez csak egy álom lenne. Viszont akárhányszor valami másra akartam gondolni, mint például Davidre, a kikötős srácra valahogy mindig felpörgött az idő. Felmentem a hajóra. Aztán a kapitány, majd a fénylő alak és a dallam. Nanana-nanana. Miért nem emlékszem a szövegére? És ha az csak hallucináció, akkor Niall miért látta? 
-Emily.-megijedtem a hangtól ezért hátrafordultam.
-Harry? Miért nem vagy a többiekkel?-leült mellém.
-Mert nem bírom őket nézni. Egyszerűen.. egyszerűen fel sem tudom fogni. Szerintem ez csak egy rossz álom. Viszont az én véleményem nem lehet igaz, mert mégis itt vagyunk. És ha sikerülne. Felteszem, ha sikerülne visszajutni akkor sem lenne értelme. Zayn nincs. Nélküle semmi sincs.-vallotta be az igazat. Nem lepett meg. Én is ugyanígy éreztem.
-Tudom. Kiskorom óta csak karácsonykor látogatnak meg a szüleim. Azt hiszik rossz embereknek tartom őket. Pedig egyáltalán nem. Szeretem őket, de nem tudják felfogni hogy ez nekem esik rosszul. Eltaszítottam őket magamtól és a szemükbe mondtam, hogy nem kell a segítségük. És most hogy itt vagyok mindent megtennék, hogy csak egyszer üzenhessek nekik hogy szeretem őket.-szöktek könnyek a szemembe majd záporként ellepték az arcom.-Akár még a főnökötök is lehettem volna. Akár még anyáékkal is kibékülhettem volna. Most talán már a kikötős sráccal randizgatnék, ehelyett át kell élnem egy tragédiát és nézni, ahogy szenved öt ember. Köztük a kiskorom óta legjobb barátnőm Cat, aki fülig szerelmes volt Zaynbe. És már adott neki egy láncot. Talán lehetett volna valami és ő is boldog lenne.-töröltem le a könnyeimet.
-Vége a karrieremnek. Legszívesebben én áldoztam volna fel magam Zaynért. Talán könnyebb lett volna.
-Azt hiszem nem kellene magunkat ennyire elszomorítani.-vállaltam fel a véleményem.
-Miért? Tudnál most nevetni?-ránéztem.
-Nem. Viszont ez sem lesz jó-tápászkodtam fel a homokról aztán leporoltam magam.
-Te aztán pozitív vagy. Csakhogy ő olyan mintha a bátyám lett volna.-homályosodott el a szeme és megint magába roskadt. Lehajtotta a fejét és csak tovább szipogott. Én meg keresztbe tett karral álltam a hátánál. Szégyelltem magam. Miért nem vigasztaltam meg? Másrészt pedig ő egy fiú. És eléggé perverz. Mármint ahogy még régen becsalogatta a barátnőit az öltözőbe és küldött ki. Igaz hogy azt várja el, hogy megvigasztaljam, de nem megyek a közelébe. És ha valaki szándékosan gyújtotta fel a hajót akkor én és Cat biztosan nem. Ezek szerint a fiúk közül valaki. De ha csak véletlen akkor bíznom kellene benne. Mégis azt éreztem hogy nem tudok. Mindig előtör az emlékeim közül az a dúdolás. Nanana-nanana. Az biztos hogy valaki énekelte. És az a valaki élt. És ki más énekelne mint a fiúk? Viszont mi okuk volt felgyújtani a hajót? Elmélkedésemben elindultam sétálni a tenger partján. Pörgött az agyam, de egy indokot sem találtam. Mindaddig míg majdnem elestem valakiben.
-Debora?-térdeltem le a főnökasszonyom elé, aki a tengert bámulta. Pont azt a pontot ahol a hajó elsüllyedt. De nem felelt.- Debora. Hahó. Figyeljen ide.-fogtam meg a két vállánál, mert szó szerint lesokkolták a történtek.-Debora. Forduljon ide, kérem.-nem fordult. Akárhányszor magam felé fordítottam az ülő nőt, ő visszanézett a tengerre. Aztán elé ültem.
-Menj arrébb.-csordult ki egy könnycsepp a szeméből.
-Nem. Jól van? A többiekkel elmentünk a házhoz. Jöjjön maga is.
-Nem, de jól vannak? 
-Hát, Zayn sajnos.. meghalt.. és a parton találták meg. És a videoklip rendezőt is..
-Látod? Nem kellett volna eljönni. Ugrott az egész. Vissza sem jutunk. Egy napot jöttünk. Még halászhajók sem jönnek, mert természetvédelmi terület. Itt ragadtunk.-fakadt sírva.
-Nyugodjon meg. Kitalálunk valamit. Csak van valami amivel visszamehetünk.
-Nincs. Az csak egy kellékház. Csak kaja, gyógyszer meg ilyesmi van. Még csak egy csónak sincs. Abban forgattunk volna. Meg itt a parton. Úgy látszik maradok ilyen..szörnyeteg.
-Kérem álljon fel és menjünk innen. Ha valaki szándékosan cselekedett akkor nem vagyunk biztonságban. Nem tud valamit a kapitányról vagy a másik három alkalmazottról?
-De. A három alkalmazott meghalt. Megfulladtak. Nem tudtam segíteni nekik. A kapitány meg.
-Mi lett a kapitánnyal?
-Hát, nem tudom.-erre a feleletre kirázott a hideg. De miért gyújtaná fel a saját hajóját egy kapitány? Nem állt össze a kép.
-Mindegy. Álljon fel és menjünk.-fogtam meg a karját és felállt. Le sem porolta magát csak magatehetetlenül elindult arra, amerre én.
-Ne magázz. Éppen eléggé lesokkoló ami történt.-törölte meg a szemeit. Tíz perc telt el körülbelül amikor elértünk Harryig. Még mindig ott ült, de amikor odaértünk....
-Harry, te jó ég.-futott előre Debora és egyenest Harry karjaiba borult aki közben felállt. De ami utána jött. El sem hittem. Csókolózni kezdtek. Eléggé sokáig. Igaz hogy nem szeretem Harryt, mégis meghatott a vele való beszélgetés és szinte a gyomrom szorult össze. Vagy a hirtelen megtudódott viszonytól vagy attól hogy esetleg vonzódom Harryhez. De az utóbbi felfedezést próbáltam elhessegetni. Persze hamar rádöbbentek hogy nézőjük akadt.
-Öhm..-fagyott le Harry. Pedig párszor még mintha rám nézett volna közben. De undorító.
-Hát akkor ez is kiderült.-vált szégyenlőssé egyik percről a másikra Debora.-De remélem attól még nem tekintesz engem egy.. olyan nőnek.-utalt szerintem az út mentire. Őszintén szólva annak tartottam.
-Nem az a lényeg hogy minek tartalak, hanem hogy rossz feldolgozni hogy két embernek kell meghalnia azért, hogy ez kiderülhessen. Szégyenletes. Mondhatom.-fordultam meg és elindultam vissza a házhoz. Persze már csak suttogtak a hátamnál, de azért ne hogy azt higgyék már hogy engem ez meghat. Kicsit sem.
-Végre. Meg van a kapitány.-jött felém semleges arccal Liam.
-És? Van hozzá közöm?-kerültem ki és Cathez mentem volna elmondani hogy nem bízok már senkiben csak benne, csakhogy ő a kapitánnyal beszélt. Niall pedig egyedül ücsörgött a ház előtti lépcsőn.
-Szia. Hallottad hogy meg van a kapitány?-fogadott ő is ezzel.
-Nem is ismerem. Elmondjam mit gondolok?-néztem a két embert. Tényleg beszélnem kellesz a barátnőm fejével. Mi az, hogy leáll beszélni egy olyan emberrel, akit tegnap este még magának a gonosznak tartottam? Őrület.
-Persze.
-Oké. Tisztán emlékszem hogy tegnap valaki énekelt. És az a valaki igenis élt. És hihető volt. Feltételezem hogy valaki,..-közel hajoltam hozzá és tölcsért formáltam a kezemből.-Hogy valaki szándékosan tette. 
-Tessék? Mondjuk lehetséges. Kire gyanakszol?-kérdezte ő is suttogva.
-Őszintén szólva mindenkire. Debora és Harry együtt vannak. Volt okuk. Bár még nem gondolkodtam el ezen rendesen.
-Kik? Mert? Mióta? Járnak?-akadt meg Niallnél a szalag.
-Igen. Vegyük sorra. Cat és én ki vagyunk zárva.
-Cat? Ő miért?
-Mert ő nem lehetett.100%-ig megbízok benne. Aztán Zayn sem. A videoklip rendező sem ölné meg saját magát. Családja volt. Zaynnek meg a karriere.
-Ez igaz. Te?
-Ha kockáztatnám az életemet, akkor persze.-állítottam egy lehetetlen dolgot.
-Akkor te is ki vagy lőve.
-És a kapitány? Nem bízom benne. Emlékszel, hogy elkezdtem kiabálni és odajöttetek? 
-Igen. De azt hiszem akkor hallucináltam.-itt bennem állt meg a vér.
-Tessék? Te is láttad?-Niall is lefagyott.
-Félek. Ülj vissza mert meg akarlak ölelni.-visszaültem és jó szorosan megöleltem. Jó hogy valaki megbízik bennem és olyan édesen szuszogott a fülembe.
-Wow. Gratulálok nektek.-rögtön szétváltunk. Harry és Debora kézen fogva álltak előttünk.
-Nincs szükség rá mert mi nem járunk.-beszélt helyettem Niall. Bár ki tudja. Kedves fiú. De elég. Minden fiúra ezt mondom.
-Az kár.-takarította le a kezével Debora a mellettem lévő helyet amire már felálltam.
-Mi a baj? Csak le akarok ülni.-ült is le, de Niall vette az adást. Tovább kell beszélnünk.
-Viszont mi megyünk szomorkodni.-pattant fel Niall is. Aztán vetett még egy pillantást a két emberre, akik nem értették mi ütött belénk.
-Gyere. A ház mögött a part.-segítettem menni Niallnek, bár bicegve.
-Oké. Amúgy tényleg olyan mintha összenőttek volna.-bár mire ezt megbeszéltük már ott is voltunk. Lassan leült Niall aztán én is.
-Fáj még a lábad?-éreztem hogy benne megbízom, de feszélyezett a helyzet, pont mint Harryvel. Nem minden nap ücsörgök egy jóképű fiúval a tengerparton. Bár attól eltekintve hogy kényszerből tettem.
-Nem annyira. Csak ha leülök vagy felállok. De te pontosan azt láttad amit én? Mármint én azt láttam hogy nem egy szerény kis nagyapó hanem egy.. nem is tudom. Egy ilyen fekete hajú, mint valami rémálomban.
-Pontosan ezt láttam. Aztán meg vissza. De akkor nem gondoltam volna hogy hallucinálok. Nagyon is valóságosnak tűnt. Aztán mentem Cathez.
-És tőle miért jöttél el?
-Mert ő. Nem is tudom, olyan mintha szétégett lett volna az arca.
-Milyen? És ezek után biztos, hogy megbízol benne?-döbbent le Niall.
-Igen, mert nem csinált semmit. Kiskorában is csak ült a padban vagy akárhol és beszélgettünk. Ő még csak puskázni sem mert. Ő volt a példagyerek. Nem lett volna oka. Ráadásul miért ölte volna meg azt akibe már három éve bele van zúgva?-Zayn emlegetésére Niall elfordult.-Sajnálom. Bocs. Nem kellene őt emlegetnem.-öleltem át oldalról.
-Nem az a baj. Akárhová nézek Zaynre gondolok. Feljön minden emlék, ami a három év alatt lezajlott. Mindig beszélgettünk és soha nem köszöntünk el úgy egymástól hogy rosszban vagyunk. De most még csak nem is tudok másra gondolni. A többieknek olyan mintha Zayn a testvérük lett volna de nekem olyan mintha szó szerint az apám lett volna. Annyira sok tanácsot adott. Meg egyszerűen ő volt az aki soha nem titkolózott. Mindig falazott nekem és mindent megtett amit kértem. Most pedig ez lett a vége. Az már biztos hogy nem fogok énekelni. Soha többé. Csak eszembe juttatná.
-De miért akarod elfelejteni? 
-Mert ez lett és talán mi is itt fogunk meghalni.-kirázott a hideg. Elvégre igaza volt.- Bocs. Nem akartalak megijeszteni.-ölelt át oldalról.
-Nem. Nem ijesztettél meg, mert igazad van. Viszont Zaynt nem elfelejteni kell hanem gondolni rá. Ő egyfajta példakép volt és én is sokszor gondolok rá, hány millió lány várhat most otthon a gépeik előtt a hírekre. Vajon mikor jön vissza a One Direction. Mikor kapnak híreket. Viszont az is igaz hogyha tudják hogy ide jöttünk, akkor ide jönnek először.
-De nem tudják.-taglózott le Niall. Még mindig ölelt.
-Mert? Az irodában csak vannak dokumentumok vagy a gépeken infók.-mentettem a lehetetlent.
-Nincs. Elhoztak mindent. A gépekben nincs semmi csak az hogy szabadságot kaptunk. Debora csak meg akarta lepni egy kész videoklip-el a főnökét.
-Mit? Ez most..
-Igaz. Sajnos.
-Miért mentetek bele? Bár én is furcsálltam, hogy nem kellett semmit aláírni csak a szabadságot. De egyikőtök se mondott semmit senkinek? Mi van Gemmával? Vagy Louis tesóival? Vagy akárkivel?
-Nekik sem mondhattuk el. Meglepetés lett volna a 3. évforduló alkalmával a rajongóknak.-sóhajtottam egyet fájdalomképpen. Szóval itt ragadtunk. Vége mindennek.

Sziasztok kérlek komenteljetek. :) Sajnálom ha valaki elsírta magát (én igen) de.. én elkezdtem és nem fejezem be a blogot míg vége nem lesz. Sajnálom ha szomorúak lettetek.