11~Újabb út

~Emily szemszöge~

~Emlékeztető~

..."Vettem egy mély levegőt és a társaság felé fordultam. Louis a kanapé kartámaszán ült, Harry mellette állt és beszélgettek valamit, Liam is ott állt velük. Cat a kanapén beszélgetett valakivel..
-Te..-kaptam a szám elé a kezem, Louisra meredtem, majd kirohantam a konyhába. Nem hittem el amit láttam."

~Folytatás~

-Nem esett baja.-sétált be Louis a konyhába és elfordította a kulcsot, hogy a többiek ne tudjanak bejönni. Némán meredtem rá és sírva fakadtam.
-Nem.-ismételtem egy szavát és hosszan megölelem.
-Tudod mi a véleményem. Köztünk marad és békén hagyod. Ő is téged. Akármit mond, te csak ellenzed jó?-tolt el magától, hogy megnézze a reakcióm.
-Szerinted fog menni? Szeretem.-töröltem le a könnyeimet. Louis megnémult, keresi a szavakat, majd megrázta a fejét és kinyitotta az ajtót. Visszament a többiekhez. Hamarosan Cat jelent meg az ajtóban, rögtön megölelt így mire a fiúk már bejöttek, volt egy okom sírni. Azt hazudtam, hogy Catért aggódtam. Kiderült, hogy Niall csak a fiúk után ment, akik túl sokáig voltak kint. Cat hozzájuk csatlakozott. Este mind együtt pihentünk az emeleten. Kisebb tömegnyomorban, de Liam és Harry fent volt. És én is. Nem bírtam aludni. Így nem.
-Te nem alszol?-vette le a tekintetét Harry egy barna, bőrkötéses könyvről, amit már egy jó fél órája elkezdett olvasni. Csak megráztam a fejem és hátradőltem. A kanapé kartámlájának támasztottam a fejem és a sötét plafont fürkésztem. Könny szökött a szemembe. Részben az álmosságtól, részben a tudattól, hogy Niall egyáltalán nem halt meg. Mennyi minden eszembe jutott, mennyi emlék amikor azt hittem,.. Nincs okom panaszkodni. Niall él, én pedig hálás vagyok mindenkinek. Legfőképpen Louisnak, mert képes megtartani a titkomat, és legfőképpen azért, mert nem enged Niall közelébe. Nem is tudom mit tennék, ha beszélnem kellene vele. Talán sírva fakadnék..

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~MÁSNAP~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az arcomat cirógatta a nap, kénytelen voltam megmozdulni, így fel is keltem. Amint kinyitottam a szemem Louissal és Cattel találtam szemben magam, akik halkan, suttogva beszélgettek. Harry és Liam, akik este egész végig fent voltak, most csak úgy horkoltak mellettem. Önkénytelenül is mosoly szökött az arcomra.
-Na nyomás reggelizni, mielőtt felzabálnak minket.-állt fel Louis, majd felsegített engem is és Cattel lementünk a konyhába. Igazából mióta a szigeten vagyunk nem sokat eszünk. Részben a kedvünk miatt, részben azért, mert az élelmünk egy része már megcsappant.
-Érdekes. Mindig van egy érzésem, mintha valaki bevásárolna. Tudom ez abszurd, de tegnap esküdni mertem volna rá, hogy elfogyott a paradicsom.-ráztam meg a két barátomra nézve a fejem, akik csak ledöbbentek.-Na jó, nem fárasztalak ilyenekkel titeket, tudom, hogy csak képzelődöm. Ezer százalék.-intettem le őket mielőtt megszólalhattak volna és tovább csináltam a szendvicsemet. Egyébként azt is elfeleztem Cattel, mert nekem soknak bizonyult reggelire, ő meg kicsit rosszul érezte magát. Van ez így. Nem sokkal később leszállingózott Niall is.
-Harry és Liam még alszik. Sokáig fent voltak.-közölte velünk az egyértelmű tényt, majd leült az asztalhoz. Én közben Catet hallgattam, mi történtek tegnap. Állítólag tényleg eltévedett, mert haragudott rám, de rátalált a fiúkra, ezután már hazataláltak.
-És hogy hogy hamarabb hazaértetek, mint én?-ráztam meg a fejem.
-Te nem jöttél hamarabb, még elmentél, nem emlékszel?-vágott közbe Louis.
-Igen. Valóban. Néha tényleg különös hogy itt vagyunk. Nem tudom, olyan furcsa minden. Elfelejtettem. Talán túl sok minden történik, ami alapjába véve nem olyan, mint amit megszoktunk.-vettem a kezembe egy vizeskancsót és öntöttem a poharamba. Persze nem kerülte el a figyelmemet a feszült csend. Sőt a szemem sarkából láttam, hogy Louis és Cat állandóan szemeznek. Valami burkolt kommunikálás? Dehogy. Cat Zaynbe volt és lesz szerelmes, biztosan csak beszélgetnek. Reggel miről beszélhettek?
-Emily.-bökött oldalba Cat.
-Tessék?-eszméltem fel a gondolkodásból és felálltam.
-Te maradsz. Ne gyere.-intett le Louis. Csak most esett le hogy állnak.
-Mi? Ti mentek valahová?-ijedtem meg. Nem ok nélkül.
-Igen. Muszáj. Ha egyszer kifogy a kajánk vége. Hátha találunk valamit.-nézett Catre majd rám Louis.
-De,.. Louis.-suttogtam halkan a nevét és felidéztem az azelőtt délutánt. Amikor azt hittem Niall meghalt és ott volt a kapitány. Ahogy lenézek és nincs ott semmi. Lerohanunk, Niall sehol. Újból feleszméltem gondolataimból és a szőkeségre néztem. Aztán Catre. Te jó ég, tegnap mennyire féltem, hogy elveszett és soha nem látom újra.
-Menjünk.-sóhajt Louis és elindul kifelé.
-Nem.-szóltam halkan utána.-Nem!-emeltem fel a hangom, de már Cat is kiment. Egyedül Niall maradt a konyhában. És engem nézett. Könnyek szöktek a szemembe. Ahogy egymásra néztünk. Tényleg azt hittem, hogy meghalt? De már ott állt előttem. Louis miért ment ki, ha tudja mi van ott? Cat ezt tudja? Louis nem is fél? Van mitől félnie egyáltalán? Miért olyan biztos abban amit tesz?
-Félsz?-szólalt meg előttem Niall, a konyhapultnak támaszkodott és néha a szemembe, néha pedig az ajkaimat nézte.
-Tegnap, amikor visszajöttél Louis hol volt?-pislogtam nagyokat, hogy ne csorduljon ki egy könnycseppem se.
-Itt.-adta az egyszerű választ.
-Aggódott? Féltett, hogy kint van valaki?-tettem fel újabb kérdéseket.
-Fejezd be. Én megbízom benne.-rugaszkodott el a konyhapulttól és elindult kifelé. Szólni akartam. Így cselekszem. Alig ért ki a konyhaajtóhoz, elkaptam a kezét és kissé meghúzva azt, magam felé fordítottam a srácot. Talán kissé jobban is meghúztam a karját, mindössze pár centi választott el tőle. Elvesztem a szemeiben, közben elfeledkeztem a pislogásról, mikor észhez tértem hátráltam kicsit és elengedtem a csuklóját.
-Nem mehettek ki.-tekintettem le a padlóra, majd ismét a szemeire.
-Mert?-kérdezte cinikusan.
-Kint van a kapitány. Hidd el, tudom hogy.. Hülyének nézel ugye?-fordítottam el a fejem, mert Niall elmosolyodott. Afféle "már megint az a kapitány" nézéssel nézett rám.
-Biztos vagy te ebben?-vált komollyá.
-Igen. Nem emlékszel? Megölte Deborát. Aztán rám akart támadni, de..-ismét könnyek szöktek a szemembe, Niall előrelépett és kezeit az arcomra tette. Megragadtam a karját.
-Mikor.. és hol? De ugye,..-nézett rám megrökönyödve, de félbeszakítottam.
-Cat bejött és hirtelen ötlettől vezérelve kilökte az ablakon. Tegnap már nem volt ott. Ne menjetek ki. Ráadásul Harry és Liam fent van egyedül. Ha elmentek én nem tudok mit csinálni.-hadartam egyre jobban, majd ismét ránéztem. Kezeit elvette az arcomról és kiment a konyhából. Lefagytam a döbbenettől, a sok gondolattól, így csak akkor eszméltem fel az egy helyben álldogálásból, amikor Harryt láttam elsomfordálni az ajtó előtt. Nem értettem így utánaszaladtam. Épp akkor rohant el mellettem Liam is, majdnem fellökött. Egyenest ki az ajtón, nem értettem mi van. Aztán Niall is leszáguldott, de amikor meglátta, hogy nyitva van a bejárati ajtó akkor inkább leült a kanapéra.
-Most ez mi volt?-zártam vissza az ajtót, majd megpróbáltam összerakni a kirakóst.
-Semmi. Mondtam nekik hogy Louisék elmentek és azt amit mondtál. Tudod, hogy veszélybe vannak. De velük nem lehet csak úgy közölni valamit, rohannak utánuk. Mindegy. Mindig ilyenek.-fújtatott egyet, majd legyintett. Igazából nem tudtam mit mondani neki. Nem is akartam. Csak mindig azok az emlékek.. 
-Hé, jól vagy?-állt fel és arcomra simította a tenyereit, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Nem. Egyáltalán nem.-szöktek elő a könnyeim, csak homályosan láttam a szőkeséget. Erősen behunytam a szemem, próbáltam normálisan lélegezni, amikor ezt észrevette erősen magához szorított, éreztem a bódító illatát, a közelségét, egyszerűen el sem engedtem volna, annyira imádtam. Annyira szeretem Őt.
-Van valami köze ahhoz hogy elmentem a többiek után?-suttogott halkan, simogatta a hátam.
-Ühüm..-bólogattam halványan, majd megtöröltem ezredjére is a szemem.