13~Felismerés

~Emily szemszöge~

~Emlékeztető~

..."akaratom ellenére is becsuktam a szemem.."

~Folytatás~

Ismét úgy keltem, hogy Niall a homlokomat fogta. De már sötét volt. Csak a beszűrődő holdfény sugarainak köszönhetően láttam. Végigaludtam volna a napot?
-Niall..-vettem le a kezét a homlokomról. Ő pedig figyelt.-Mi van velem? Tegnap még tökéletesen voltam.-felállt és valamit magyarázott. De valami más kötötte le a figyelmemet. Mégpedig az, hogy ebből nem hallottam semmit. Megijedtem. Láttam hogy mozog a szája, de nem értettem semmit. Pár szót sikerül elcsípnem, mint például "elájultál", "már jobban vagy", "aludtál", de a többit nem. Észrevehette hogy valami gond van, így leült mellém, és megint mondott valamit. Körbenéztem a szobában hátha találok valamit. Lassan fel is álltam, mert találtam egy tollat. Levettem egy könyvet a polcról és az utolsó oldalra ezt írtam: Nem hallok semmit. Nagyot sóhajtva ültem vissza Niall mellé és odanyújtottam a könyvet. Többször is elolvashatta, mert nem válaszolt rögtön. Szerintem ő is megijedt. Talán még jobban mint én. Megint mondott valamit, de csak megvontam a vállam. Visszaadta a könyvet. Ő is írt bele: De mitől? Amint ezt elolvastam, gondolkodni kezdtem. De semmi nem rémlett. Ránéztem a szőkeségre. Megint mondott valamit. Sírva fakadtam. Visszafeküdtem és őt átölelve szunnyadtam ismét álomba.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~KÉSŐBB~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Amikor felébredtem Niall nem volt sehol. Már felkelőben volt a nap, így kimásztam az ágyból. Köhögtem egyet hátha meghallom, de még mindig semmi. Fogalmam sem volt miért történik ez. Féltem mi lesz ha lemegyek, de muszáj volt. Kiabálni nem akartam neki. Először a szemben lévő fürdőbe lopództam be, de nem volt ott. A tükörbe néztem. Kezeimmel megpróbáltam tűrhető frizurát varázsolni, már a körülményekhez képest. Megmostam az arcom és elfordultam a tükörképem elől. Igazság szerint megpróbálhatnék minden egyes percben beszélni, de semmi értelme nem lenne. Halkan kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, visszazártam, majd lábujjhegyen indultam lefelé a lépcsőn. Még a lélegzetemet is visszafojtottam, nehogy valaki olyasvalakivel találkozzak lent, akivel később megbánnám. Vagy talán már nem is lenne időm megbánni. De nem. Nem a kapitány volt. Csak Niall és..
-Louis?-bámultam megrökönyödve a fiút, aki éppen a kanapé előtt feküdt, fejét a kanapénak döntötte, többi testrésze a földön és maga elé bámult. Neve hallatára felnézett rám, de nem mozdult. Niallre néztem, aki a kanapén ült és valamit mondott Louisnak, aki rám nézett és mondott valamit, de megint csak a szemöldökömet húzogattam. Csodálkozva pislogott fel rám, majd beletörődve a helyzetembe visszabámult maga elé. Azt hittem csak szomorúak a többiek eltűnése miatt, de nem így volt. Amikor Niall megtörölte a szemét, már sejtettem hogy valakit ismét elért a végzet. Vagy talán valami más.
-Niall, történt valami?-szöktek könnyek a szemembe. Nem felelt semmit. Ugyan miért felelne? Mormoghatott valamit megint, aztán egy laza mozdulattal leintett, olyan "Kit érdekel mi történt?!" stílusban.
-Oké. Tudom, hogy úgysem értek semmit, de legalább bólogass vagy valami..-húztam ki magam, de csak megint leintett. Tőle elvártam volna egy gyors leírást, vagy ha eltátog egy nevet, tudnám mi folyik itt, de ebben a pillanatban úgy nézett rám, mint egy élőholtra. Erre pedig nincs szükségem.
-Cat?-néztem rá érdeklődve. Nem válaszolt.-Akkor Liam? Harry? Válaszolj már!!-kiabáltam vele, de csak nagy szemeket meresztett Louissal együtt.
-Jó akkor nem is érdekelsz!!-ordítottam kikelve magamból és becsaptam magam után az ajtót. Egyenest a tenger felé vettem az irányt és azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa úgy beszélni, hogy nem hallom mit mondok. Ezzel elvoltam egy darabig. Leültem a tenger mellé a homokba és csak bámultam magam elé. Elég sokáig ülhettem így. Már csiripeltek a kismadarak és én még mindig tehetetlen voltam. Niall nem jött utánam. Senki nem jött utánam. A nap égette a bőröm, pár delfin alakját láttam feljönni a hullámok alól. Ők szabadok. Én bezárva élek egy szigeten. Egyre csak romlik minden. Furcsa dolgok történnek és nem hiszem, hogy ezt el kellene viselnem. Bárcsak itt lenne Niall és megnyugtatna. Szükségem van rá. Az lenne a legrosszabb ha őt veszíteném el. Talán ha vele vagyok akkor.. Felálltam és visszaindultam egyedül a házhoz. Ropogott a lábam alatt az avar. Múlt éjjel esett az eső, így tisztán látszódott a lábnyomom. Mert ugye a hülye magassarkú miatt mezítláb járkáltam sajnos. Sikeresen bele is léptem egy-két tüskébe, de csak arra gondoltam, hogy Niallel akarok lenni. Szükségem van rá és neki is rám. Együtt kell lennünk. Ő megvédhet. Hisz bízunk egymásban. Félúton járhattam, amikor öt ismerős szempár nézett velem farkasszemet. Én vesztettem a kitörő könnyeim miatt. Harry állt Niall előtt, először ő akart megölelni, de kikerültem őt és Niall nyakába borultam zokogva.

12~Valami történik

~Emily szemszöge~

Teltek a percek.. Az órák.. A napok.. Szörnyű volt. Azóta nem tudunk semmit a többiekről. Már egy hét telt el. Most kelt fel a nap, most nyitottam ki a szemem. Még mindig ég a sok könnyezéstől. És Niall már hetedik napja nem alszik semmit. Mindig csak bámul kifelé az ablakon és amikor felkelek, úgy tesz mintha "Hű, de jót aludt volna." Azt hiszi nem veszem észre.
-Máris felkeltél?-fordult meg felém és lehajolva hozzám egy puszit nyomott a homlokomra.
-Semmi?-ültem fel az ágyban.
-Semmi.-ismételte meg szavaimat és visszanézett az ablakra. Annyira utálom mikor szomorú. Hátulról jó szorosan átöleltem és beszippantottam illatát.
-Meddig fogunk még rettegni?-sóhajtottam.
-Örökké?-suttogta a választ. Könnybe lábadt a szemem és inkább elengedtem őt az ölelésemből.
-Lehet.-vontam meg a vállam.
-Most hová mész?-nézi ahogy a törött sarkú magassarkúmat eldobom.
-Most mi értelme lenne abba mászkálni?-nézek a szemébe, mintha ez olyan fontos lenne.
-Figyelj, tudom, hogy megijedtél amikor azt hitted, hogy én,..
-Nem! Hagyjál békén. Nem akarok erről beszélni. Amúgy sem fontos. Az egyetlen akivel ezt érdemes lenne megbeszélni az Louis. Ott volt. Ennyi. De nincs itt, úgyhogy lényegtelen.-vágok közbe magasabb hangon, de kénytelen vagyok lehiggadni, mert Niall nem szól egy szót sem. Ismét könnyek szöknek a szemembe, de már semmit sem érzek fontosnak. Ennyi az egész. Mi értelme itt bárkinek is, ha nincs itt más? Ha el vagyunk zárva? Persze ezt csak gondolatban vitatom önmagammal, így inkább kilépek a helységből az előttünk lévő fürdőszobába. Leülök a zuhanytálca szélére és gondolkodom. Egyébként víz is csak azért van, mert kutat fúrtak, hogy a klippben élethűen tudják előadni a házat. Niall nem jön utánam. Már túl sokáig voltam ott, így felállok. Rögtön meg is ingok. Ilyen sokáig ültem volna, hogy elzsibbadt a lábam? Nem. Valami más. Felemelem a fejem az ajtóra, de hirtelen szédülni kezdek. Előrelépek pár lépést, kezemet bizonytalanul a kilincsre helyezem. Lassan lenyomom és bezárom magam után az ajtót. Behunyom a szemeimet, majd ismét megteszek pár lépést.. aztán..

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~KÉSŐBB~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sétálok előre. Csak a földet pásztázom. Ropog az avar a lábam alatt. Átlépek egy apróbb kavicsot. Fel akarok nézni, de nem tudok. Lassan elfordítom a fejem oldalra és észreveszem, hogy valaki a kezemet fogja. Lepattogzott körömlakkja jól kivehető, így az illető nyilván nő lehet. Hirtelen megállok, ekkor húzni kezd, már sikerül felnéznem. Debora az. Kísérteties. Mintha most mászott volna elő a sírjából. Ideges tekintet, gyűrött, sárfoltos ruha. amikor oldalra fordul látszódik egy véres folt a hátán. Ott sebezték meg. Mond valamit, de nem értem. Nem hallok semmit. Látom hogy mozog a szája, de mégsem hallok semmit. Zavartan nézem Deborát, aztán sírva megrázom a fejem. Ismét mond valamit, de megint megrázom a fejem. Hirtelen a hátam mögé néz, majd a kezemet elkapva húzni kezd maga után, tovább az erdőbe. Egy fa tövénél megáll, leül. Követem a példáját. Rám néz, mond valamit. Már nem is jelzem, hogy hiába, úgyse tudok mit tenni. Sokáig néz, majd megrázza a fejét. Aztán feláll. Még mindig rázza a fejét. Ekkor kezdek kétségbe esni. Átnéz a fa mellett. Szaporábban kezdi venni a levegőt, majd mint egy őrült, futni kezd. Menekül valami elől. Utána még valami fekete csuklyás alak. Utóbbi annyira bele van merülve az üldözésbe, hogy észre sem vesz. Nyelek egy nagyot és felállok. Visszajönnek még? Elindulok az ellenkező irányba. Ekkor valaki ráteszi a kezét a vállamra..

Fáradtan nyitottam ki a szemeimet, nem volt életerőm. Egy kezet éreztem a homlokomon, de még nem láttam tisztán. Furcsa a csönd. Valami ránehezedett a lábamra, automatikusan becsuktam a szemem. Könnyek törtek elő, nem tudtam az okát, de megijedtem. Fájni kezdett a fejem. Valaki ott lehetett mellettem, mert letörölte a könnyeimet, aztán egy puszit nyomott az arcomra. Melegem volt. El akart nyomni az álmosság, de nem akartam aludni. Égett a szemem. Amikor végre ismét kinyitottam már nem láttam homályosan. Tudtam hogy hol vagyok. Sőt arra is emlékeztem, hogy visszafelé jövet rosszul lettem. Niall volt itt csak. Oldalra fordultam és tényleg a szőkeség feküdt mellettem. Egymást néztük. Simogatta az arcom, de nem szólt semmit. Imádom. Annyira gyönyörű a szeme. Egyre jobban fájt a fejem, akaratom ellenére is becsuktam a szemem..

11~Újabb út

~Emily szemszöge~

~Emlékeztető~

..."Vettem egy mély levegőt és a társaság felé fordultam. Louis a kanapé kartámaszán ült, Harry mellette állt és beszélgettek valamit, Liam is ott állt velük. Cat a kanapén beszélgetett valakivel..
-Te..-kaptam a szám elé a kezem, Louisra meredtem, majd kirohantam a konyhába. Nem hittem el amit láttam."

~Folytatás~

-Nem esett baja.-sétált be Louis a konyhába és elfordította a kulcsot, hogy a többiek ne tudjanak bejönni. Némán meredtem rá és sírva fakadtam.
-Nem.-ismételtem egy szavát és hosszan megölelem.
-Tudod mi a véleményem. Köztünk marad és békén hagyod. Ő is téged. Akármit mond, te csak ellenzed jó?-tolt el magától, hogy megnézze a reakcióm.
-Szerinted fog menni? Szeretem.-töröltem le a könnyeimet. Louis megnémult, keresi a szavakat, majd megrázta a fejét és kinyitotta az ajtót. Visszament a többiekhez. Hamarosan Cat jelent meg az ajtóban, rögtön megölelt így mire a fiúk már bejöttek, volt egy okom sírni. Azt hazudtam, hogy Catért aggódtam. Kiderült, hogy Niall csak a fiúk után ment, akik túl sokáig voltak kint. Cat hozzájuk csatlakozott. Este mind együtt pihentünk az emeleten. Kisebb tömegnyomorban, de Liam és Harry fent volt. És én is. Nem bírtam aludni. Így nem.
-Te nem alszol?-vette le a tekintetét Harry egy barna, bőrkötéses könyvről, amit már egy jó fél órája elkezdett olvasni. Csak megráztam a fejem és hátradőltem. A kanapé kartámlájának támasztottam a fejem és a sötét plafont fürkésztem. Könny szökött a szemembe. Részben az álmosságtól, részben a tudattól, hogy Niall egyáltalán nem halt meg. Mennyi minden eszembe jutott, mennyi emlék amikor azt hittem,.. Nincs okom panaszkodni. Niall él, én pedig hálás vagyok mindenkinek. Legfőképpen Louisnak, mert képes megtartani a titkomat, és legfőképpen azért, mert nem enged Niall közelébe. Nem is tudom mit tennék, ha beszélnem kellene vele. Talán sírva fakadnék..

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~MÁSNAP~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az arcomat cirógatta a nap, kénytelen voltam megmozdulni, így fel is keltem. Amint kinyitottam a szemem Louissal és Cattel találtam szemben magam, akik halkan, suttogva beszélgettek. Harry és Liam, akik este egész végig fent voltak, most csak úgy horkoltak mellettem. Önkénytelenül is mosoly szökött az arcomra.
-Na nyomás reggelizni, mielőtt felzabálnak minket.-állt fel Louis, majd felsegített engem is és Cattel lementünk a konyhába. Igazából mióta a szigeten vagyunk nem sokat eszünk. Részben a kedvünk miatt, részben azért, mert az élelmünk egy része már megcsappant.
-Érdekes. Mindig van egy érzésem, mintha valaki bevásárolna. Tudom ez abszurd, de tegnap esküdni mertem volna rá, hogy elfogyott a paradicsom.-ráztam meg a két barátomra nézve a fejem, akik csak ledöbbentek.-Na jó, nem fárasztalak ilyenekkel titeket, tudom, hogy csak képzelődöm. Ezer százalék.-intettem le őket mielőtt megszólalhattak volna és tovább csináltam a szendvicsemet. Egyébként azt is elfeleztem Cattel, mert nekem soknak bizonyult reggelire, ő meg kicsit rosszul érezte magát. Van ez így. Nem sokkal később leszállingózott Niall is.
-Harry és Liam még alszik. Sokáig fent voltak.-közölte velünk az egyértelmű tényt, majd leült az asztalhoz. Én közben Catet hallgattam, mi történtek tegnap. Állítólag tényleg eltévedett, mert haragudott rám, de rátalált a fiúkra, ezután már hazataláltak.
-És hogy hogy hamarabb hazaértetek, mint én?-ráztam meg a fejem.
-Te nem jöttél hamarabb, még elmentél, nem emlékszel?-vágott közbe Louis.
-Igen. Valóban. Néha tényleg különös hogy itt vagyunk. Nem tudom, olyan furcsa minden. Elfelejtettem. Talán túl sok minden történik, ami alapjába véve nem olyan, mint amit megszoktunk.-vettem a kezembe egy vizeskancsót és öntöttem a poharamba. Persze nem kerülte el a figyelmemet a feszült csend. Sőt a szemem sarkából láttam, hogy Louis és Cat állandóan szemeznek. Valami burkolt kommunikálás? Dehogy. Cat Zaynbe volt és lesz szerelmes, biztosan csak beszélgetnek. Reggel miről beszélhettek?
-Emily.-bökött oldalba Cat.
-Tessék?-eszméltem fel a gondolkodásból és felálltam.
-Te maradsz. Ne gyere.-intett le Louis. Csak most esett le hogy állnak.
-Mi? Ti mentek valahová?-ijedtem meg. Nem ok nélkül.
-Igen. Muszáj. Ha egyszer kifogy a kajánk vége. Hátha találunk valamit.-nézett Catre majd rám Louis.
-De,.. Louis.-suttogtam halkan a nevét és felidéztem az azelőtt délutánt. Amikor azt hittem Niall meghalt és ott volt a kapitány. Ahogy lenézek és nincs ott semmi. Lerohanunk, Niall sehol. Újból feleszméltem gondolataimból és a szőkeségre néztem. Aztán Catre. Te jó ég, tegnap mennyire féltem, hogy elveszett és soha nem látom újra.
-Menjünk.-sóhajt Louis és elindul kifelé.
-Nem.-szóltam halkan utána.-Nem!-emeltem fel a hangom, de már Cat is kiment. Egyedül Niall maradt a konyhában. És engem nézett. Könnyek szöktek a szemembe. Ahogy egymásra néztünk. Tényleg azt hittem, hogy meghalt? De már ott állt előttem. Louis miért ment ki, ha tudja mi van ott? Cat ezt tudja? Louis nem is fél? Van mitől félnie egyáltalán? Miért olyan biztos abban amit tesz?
-Félsz?-szólalt meg előttem Niall, a konyhapultnak támaszkodott és néha a szemembe, néha pedig az ajkaimat nézte.
-Tegnap, amikor visszajöttél Louis hol volt?-pislogtam nagyokat, hogy ne csorduljon ki egy könnycseppem se.
-Itt.-adta az egyszerű választ.
-Aggódott? Féltett, hogy kint van valaki?-tettem fel újabb kérdéseket.
-Fejezd be. Én megbízom benne.-rugaszkodott el a konyhapulttól és elindult kifelé. Szólni akartam. Így cselekszem. Alig ért ki a konyhaajtóhoz, elkaptam a kezét és kissé meghúzva azt, magam felé fordítottam a srácot. Talán kissé jobban is meghúztam a karját, mindössze pár centi választott el tőle. Elvesztem a szemeiben, közben elfeledkeztem a pislogásról, mikor észhez tértem hátráltam kicsit és elengedtem a csuklóját.
-Nem mehettek ki.-tekintettem le a padlóra, majd ismét a szemeire.
-Mert?-kérdezte cinikusan.
-Kint van a kapitány. Hidd el, tudom hogy.. Hülyének nézel ugye?-fordítottam el a fejem, mert Niall elmosolyodott. Afféle "már megint az a kapitány" nézéssel nézett rám.
-Biztos vagy te ebben?-vált komollyá.
-Igen. Nem emlékszel? Megölte Deborát. Aztán rám akart támadni, de..-ismét könnyek szöktek a szemembe, Niall előrelépett és kezeit az arcomra tette. Megragadtam a karját.
-Mikor.. és hol? De ugye,..-nézett rám megrökönyödve, de félbeszakítottam.
-Cat bejött és hirtelen ötlettől vezérelve kilökte az ablakon. Tegnap már nem volt ott. Ne menjetek ki. Ráadásul Harry és Liam fent van egyedül. Ha elmentek én nem tudok mit csinálni.-hadartam egyre jobban, majd ismét ránéztem. Kezeit elvette az arcomról és kiment a konyhából. Lefagytam a döbbenettől, a sok gondolattól, így csak akkor eszméltem fel az egy helyben álldogálásból, amikor Harryt láttam elsomfordálni az ajtó előtt. Nem értettem így utánaszaladtam. Épp akkor rohant el mellettem Liam is, majdnem fellökött. Egyenest ki az ajtón, nem értettem mi van. Aztán Niall is leszáguldott, de amikor meglátta, hogy nyitva van a bejárati ajtó akkor inkább leült a kanapéra.
-Most ez mi volt?-zártam vissza az ajtót, majd megpróbáltam összerakni a kirakóst.
-Semmi. Mondtam nekik hogy Louisék elmentek és azt amit mondtál. Tudod, hogy veszélybe vannak. De velük nem lehet csak úgy közölni valamit, rohannak utánuk. Mindegy. Mindig ilyenek.-fújtatott egyet, majd legyintett. Igazából nem tudtam mit mondani neki. Nem is akartam. Csak mindig azok az emlékek.. 
-Hé, jól vagy?-állt fel és arcomra simította a tenyereit, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Nem. Egyáltalán nem.-szöktek elő a könnyeim, csak homályosan láttam a szőkeséget. Erősen behunytam a szemem, próbáltam normálisan lélegezni, amikor ezt észrevette erősen magához szorított, éreztem a bódító illatát, a közelségét, egyszerűen el sem engedtem volna, annyira imádtam. Annyira szeretem Őt.
-Van valami köze ahhoz hogy elmentem a többiek után?-suttogott halkan, simogatta a hátam.
-Ühüm..-bólogattam halványan, majd megtöröltem ezredjére is a szemem.

10~Backspace

~Emily szemszöge~

~Emlékeztető~

..."Niallt egyedül hagytuk. Gyorsan, lábainkat szaporán szedve, a tudattal, hogy a szőke srác mindegyik pillanatban veszélybe lehet gondolattal futottunk le. De nem volt a kanapén.
-Louis.-néztem fel a fiúra könnyes szemmel, majd vissza a kanapéra.
-Ne. Ez csak.. Biztos elment valamerre.-ült le Louis a kanapéra.
-És ha?..-kérdésemet nem tudtam befejezni. Már biztosak voltunk abban, hogy ismét egy csodálatos embert veszítettünk el."

~Folytatás~

Elvesztettük. Csak ültünk a gondolatainkkal a szobában, és halkan könnyeztünk. De nem volt elég könnyünk hogy kikönnyezzük azt az érzést, azt a megfogalmazhatatlan szomorúságot, ami elfogott minket. Magamat hibáztattam. Talán ha szóltam volna a többieknek az incidensről, akkor mindannyian együtt lennénk épségben. Talán veszekednénk és talán nekem is szembe kellene szállnom az érzéseimmel, de jobb lett volna. De még mennyivel. Most csak ketten vagyunk. Cat eltűnt, a másik két fiú is. És Niall.. Hibás vagyok. Mindenben hibás vagyok. 
-Ez csak egy rossz álom.-temetkezett a tenyereibe Louis.
-Lehet. Már mindegy ha mi is meghalunk.-néztem rá, mire rám emelte a tekintetét, majd megint a padlót fürkészte.
-Ne mondj ilyet. Zayn és Niall..-próbált valamit megfogalmazni, de elcsuklott a hangja. Ő is emberből van, így előtörtek az érzései. Már fájt hogy sírok. Égették a könnyek a szemeim és csak néztem őt. A poénos srácból kitört a meg nem értettség, a fájdalom, a düh, talán ő is magát hibáztatja, mint én. De hát én vagyok a hibás. Én nem szóltam. Lassan felálltam a kanapéról és az ajtó felé lépkedtem. Louis a konyhában volt. Biztonságban. Igen. Kinyitottam az ajtót és óvatosan körbenéztem. Sehol senki. Legalább is nem láttam senkit. Elindultam a part felé, hisz Niallel volt pár közös alkalmunk együtt beszélgetni ott. Arra gondoltam, hogyha végképp búcsút kellene tőle vennem, biztosan ott tenném. Belefeledkeztem az emlékekbe, könnyek áztatták az arcom, mart a félelem, de közben már úgyis minden mindegy alapon folytattam az utam. Végül addig-addig sétáltam a ködös múltban bolyongva, hogy vízhez ért a bokám. Megérkeztem. A közös helyünk. Remegve rogytam le a homokba, sírtam és.. Talán még lehetett volna köztünk valami. Magamnak is félek bevallani, de hiányzik az ölelése, a szavai, a mosolya, az érintése, a szemei, ahogy rám pillant, a szőkés tincsei, az, hogy ő meg tudott nyugtatni, hiányzik. Nincs mellettem, hiányzik. Azt a hatalmas űrt betölteni más már nem tudja. Csak néztem a tengert és arra gondoltam a horizontvonalat nézve, hogy ő még mellettem van. Amikor már nem a hullámokat fürkésztem, kénytelen voltam oldalra pillantani. Nincs mellettem. Borzasztó érzés, mintha belülről gyulladnék ki, mintha száz tüzes szikra akarna feltörni belőlem, ha lehunyom a szemem ködbe veszek és félek, hogy én sem látom többé ezt a világot. Fájna. Neki vajon fájt?.. Ismét könnyek közt vergődtem, ujjaimmal a mellettem lévő homokba írtam ezt a szót, ezt a szót, ami rettentő sokat jelentett nekem, de csak most jöttem rá. Furdalt a lelkiismeret, hogy még benne sem bíztam meg, inkább kavartam a port Harry és jómagam közt, így elidegenítve Niallt magamtól. A szót fürkésztem könnyes szemmel.: NIALL 
Egyedül vagyok. Tényleg nem számíthatok már rá? Fájt, égetett, remegtem. Hátradőltem a homokban, és a felleget néztem. Még mindig sírtam. Ő vajon ott lehet? Elvesztem a kékségben, az ég hullámai magukkal sodortak, lélegzetem lassan lelassult, könnyeim erősebben folytak, a felhők úszását fürkésztem, meg-megakadtam egy-egy fehérlő folton, próbáltam az érzéseimbe hatolni, de csak ő jár az eszembe. Már az is mindegy, hogy hol vagyok, egyedül ő kell nekem, csakis Ő. Minden egyes fehér felhőn az ő képe rajzolódott ki, már milliomodszorra. Egyszerűen csak rajta járt az agyam. Erőltetetten felültem és megerősítettem a homokba írt szót ujjaimmal. Még egyszer elmerengtem, majd ugyanilyen kábán indultam el visszafelé. Ropogott az avar a lábam alatt, ezt néztem egész úton. Mire visszaértem a házhoz, már esni kezdett az eső. Sárban lépkedtem. Szaporáztam a lépteimet és bejutottam a házba. Lassan zártam vissza, mert halk beszélgetést hallottam. Vettem egy mély levegőt és a társaság felé fordultam. Louis a kanapé kartámaszán ült, Harry mellette állt és beszélgettek valamit, Liam is ott állt velük. Cat a kanapén beszélgetett valakivel..
-Te..-kaptam a szám elé a kezem, Louisra meredtem, majd kirohantam a konyhába. Nem hittem el amit láttam.