~Emily szemszöge~
~Emlékeztető~
..."Niallt egyedül hagytuk. Gyorsan, lábainkat szaporán szedve, a tudattal, hogy a szőke srác mindegyik pillanatban veszélybe lehet gondolattal futottunk le. De nem volt a kanapén.
-Louis.-néztem fel a fiúra könnyes szemmel, majd vissza a kanapéra.
-Ne. Ez csak.. Biztos elment valamerre.-ült le Louis a kanapéra.
-És ha?..-kérdésemet nem tudtam befejezni. Már biztosak voltunk abban, hogy ismét egy csodálatos embert veszítettünk el."
~Folytatás~
Elvesztettük. Csak ültünk a gondolatainkkal a szobában, és halkan könnyeztünk. De nem volt elég könnyünk hogy kikönnyezzük azt az érzést, azt a megfogalmazhatatlan szomorúságot, ami elfogott minket. Magamat hibáztattam. Talán ha szóltam volna a többieknek az incidensről, akkor mindannyian együtt lennénk épségben. Talán veszekednénk és talán nekem is szembe kellene szállnom az érzéseimmel, de jobb lett volna. De még mennyivel. Most csak ketten vagyunk. Cat eltűnt, a másik két fiú is. És Niall.. Hibás vagyok. Mindenben hibás vagyok.
-Ez csak egy rossz álom.-temetkezett a tenyereibe Louis.
-Lehet. Már mindegy ha mi is meghalunk.-néztem rá, mire rám emelte a tekintetét, majd megint a padlót fürkészte.
-Ne mondj ilyet. Zayn és Niall..-próbált valamit megfogalmazni, de elcsuklott a hangja. Ő is emberből van, így előtörtek az érzései. Már fájt hogy sírok. Égették a könnyek a szemeim és csak néztem őt. A poénos srácból kitört a meg nem értettség, a fájdalom, a düh, talán ő is magát hibáztatja, mint én. De hát én vagyok a hibás. Én nem szóltam. Lassan felálltam a kanapéról és az ajtó felé lépkedtem. Louis a konyhában volt. Biztonságban. Igen. Kinyitottam az ajtót és óvatosan körbenéztem. Sehol senki. Legalább is nem láttam senkit. Elindultam a part felé, hisz Niallel volt pár közös alkalmunk együtt beszélgetni ott. Arra gondoltam, hogyha végképp búcsút kellene tőle vennem, biztosan ott tenném. Belefeledkeztem az emlékekbe, könnyek áztatták az arcom, mart a félelem, de közben már úgyis minden mindegy alapon folytattam az utam. Végül addig-addig sétáltam a ködös múltban bolyongva, hogy vízhez ért a bokám. Megérkeztem. A közös helyünk. Remegve rogytam le a homokba, sírtam és.. Talán még lehetett volna köztünk valami. Magamnak is félek bevallani, de hiányzik az ölelése, a szavai, a mosolya, az érintése, a szemei, ahogy rám pillant, a szőkés tincsei, az, hogy ő meg tudott nyugtatni, hiányzik. Nincs mellettem, hiányzik. Azt a hatalmas űrt betölteni más már nem tudja. Csak néztem a tengert és arra gondoltam a horizontvonalat nézve, hogy ő még mellettem van. Amikor már nem a hullámokat fürkésztem, kénytelen voltam oldalra pillantani. Nincs mellettem. Borzasztó érzés, mintha belülről gyulladnék ki, mintha száz tüzes szikra akarna feltörni belőlem, ha lehunyom a szemem ködbe veszek és félek, hogy én sem látom többé ezt a világot. Fájna. Neki vajon fájt?.. Ismét könnyek közt vergődtem, ujjaimmal a mellettem lévő homokba írtam ezt a szót, ezt a szót, ami rettentő sokat jelentett nekem, de csak most jöttem rá. Furdalt a lelkiismeret, hogy még benne sem bíztam meg, inkább kavartam a port Harry és jómagam közt, így elidegenítve Niallt magamtól. A szót fürkésztem könnyes szemmel.: NIALL
Egyedül vagyok. Tényleg nem számíthatok már rá? Fájt, égetett, remegtem. Hátradőltem a homokban, és a felleget néztem. Még mindig sírtam. Ő vajon ott lehet? Elvesztem a kékségben, az ég hullámai magukkal sodortak, lélegzetem lassan lelassult, könnyeim erősebben folytak, a felhők úszását fürkésztem, meg-megakadtam egy-egy fehérlő folton, próbáltam az érzéseimbe hatolni, de csak ő jár az eszembe. Már az is mindegy, hogy hol vagyok, egyedül ő kell nekem, csakis Ő. Minden egyes fehér felhőn az ő képe rajzolódott ki, már milliomodszorra. Egyszerűen csak rajta járt az agyam. Erőltetetten felültem és megerősítettem a homokba írt szót ujjaimmal. Még egyszer elmerengtem, majd ugyanilyen kábán indultam el visszafelé. Ropogott az avar a lábam alatt, ezt néztem egész úton. Mire visszaértem a házhoz, már esni kezdett az eső. Sárban lépkedtem. Szaporáztam a lépteimet és bejutottam a házba. Lassan zártam vissza, mert halk beszélgetést hallottam. Vettem egy mély levegőt és a társaság felé fordultam. Louis a kanapé kartámaszán ült, Harry mellette állt és beszélgettek valamit, Liam is ott állt velük. Cat a kanapén beszélgetett valakivel..
-Te..-kaptam a szám elé a kezem, Louisra meredtem, majd kirohantam a konyhába. Nem hittem el amit láttam.