~Emily szemszöge~
~Emlékeztető~
"Kopogtak. Kinyitottam a szemem. "Biztos valamelyik fiú". Gondoltam magamban, de nem ők voltak. Én ugye a kanapén feküdtem és az ajtótól jött a kopogás. Louis és Niall pedig egy összecsukható kempingágyon ölelgették egymást álmukban.
-Fiúk.-suttogtam nekik alig hallhatóan. Talán ez volt a gond. Nem keltek fel, így erős fejfájással és bár alig álltam a talpamon elsétáltam az ablakig. Viszont amit láttam.."
~Folytatás~
Viszont amit láttam, hogy Cat.. Cat idegesen beszél valakihez a ház előtt. Párszor körbefordul és a hajába túr, mindig szélesre nyitja a száját. Arca pirosban árnyalt. Nem szeretem ha ő így néz ki. Pár pillanatig töprengtem kivel beszélhet, végül -mivelhogy nyitva volt az ajtó- kiléptem az udvarra.
-Cat.-szólaltam meg még háttal, hogy becsukjam az ajtót.
-Em?.-nézett felém meglepődve, majd a semmibe. Vagyis a fák közé. Én is odanéztem, de nem láttam senkit.
-Láttam hogy ideges vagy és hogy veszekszel valakivel. Jól vagy?.-néztem az arcát, mert olyan, nem is tudom, fura volt.
-Öhm.. Én? Én csak énekeltem. Tudod még mindig kivagyok a történtek miatt és félek is.
-Akkor mit keresel itt kint? Nem emlékszel mit csinált velem az a..-emeltem fel a hangom, de itt derült ki. Én még ezekre a gyilkosokra sem tudok megfelelő negatív jelzőt találni.
-Tudom. Csak egy percre jöttem ki, tudod. Friss levegő. Na menjünk vissza és csinálok neked valami kaját.-karolt belém és szinte magával vonszolt a házba, amit megértettem hisz én sem akartam kint maradni ott, ahol talán egy gyilkos most is az áldozatára vár.
-Kösz. Mennyi az idő?-ültem le fáradtan az asztalhoz.
-Ott az óra. Fél 11.-nyitotta ki a szekrényt a reggelihez szükséges dolgok után kutatva. Eszembe jutott Zayn. Hát ő még mindig tiltott ember ebben a közösségben és ha tudnák ezt a rajongók. Inkább ne is beszéljünk erről. Nem volt étvágyam, sem kedvem megvárni a kaját ott az asztalnál, hogy a végén elájuljak, így visszafeküdtem a kanapéra. Igazából leragadt a szemem, de a zokogás miatt nem tudtam elaludni. Mocorgást hallottam de nem akartam hátrafordulni, csak megtöröltem a szemem és felkészültem rá, hogy most valaki meg fog vigasztalni. Így is lett. Csakhogy ez a bátor személy már ha ott volt mellém is feküdt.
-Menj innen.-fordultam hátra, így Niall egy hatalmas reccsenéssel a padlón találta magát.
-Kösz.-szisszent fel, mert a kezére esett.
-Most már gyengélkedhetsz te is.-szóltam be neki, mire csak feltápászkodott és elment a konyhába Cathez.
-Ez mi volt?-épp fordultam volna hátra, de arra nem gondoltam hogy Louis fent lehet.
-Mi?-ültem fel.
-Ez.-ült fel ő is és bár fájós háttal -ahogy láttam- de leült mellém.
-Nincs semmi.-ráztam a fejem bizalmatlanul, de ő csak a haját fésülgette az ujjaival.
-De. Mi volt köztetek? Nézz a szemembe.-megtettem amire kért.
-Semmi, csak egy kézfogás.-tettem hozzá zavartan az utolsó szót.
-Mi? Mármint hogy megfogtátok egymás kezét? Minek? Nem vagytok már óvodások. Fejezzétek ezt be, és nem most kell összejönnötök, hanem akkor amikor már otthon leszünk.-állt fel és otthagyott. Úgy mondta mint aki tényleg elhiszi, hogy elmegyünk innen. Soha nem kerülünk ki erről a szigetről. Soha.
-Louis.-szóltam utána, mire visszasétált hozzám.-Te komolyan hiszel benne hogy hazajutunk innen?-ejtettem ki félve ezeket a szavakat.
-Innen? Nem. Esetleg jó pár év múlva.-rázta a fejét, majd kiment. Én pedig felálltam, mert hallottam hogy jönnek le a többiek a lépcsőről.
-Szia Emily.-adott egy puszit a fejemre Harry, de Liam csak megvonta a vállát és elment a konyhába.
-Utál. Ki nem állhat.-dobtam le magamról a takarót.
-Csak hagyd hogy feldolgozza.-nézett rám Harry.
-Épp ez az. Ő már feldolgozta, mi nem dolgoztuk fel annyira, hogy gondolkodni tudjunk.
-Jobban vagy már?
-Sokkal.-bólogattam.
-Tudod. Az a kanapé kényelmetlen volt tegnapelőtt. Forgolódtam. Hol felétek, hol vissza. Fájt a hátam és este körül inkább olvasgattam. Tudod miben segít az embereknek a fény?-nézett rám, de én inkább tartottam őt most egy tudós filozófusnak.
-Miben?-mosolyogtam, mert azt hittem valami lényegtelen dolgot fog mondani, ami engem nem érdekel.
-Abban hogy lássanak dolgokat. És pont két embert láttam, amik egymás kezét fogták. Tudod. Romantikusan. Akarsz valamit Nialltől? Én a barátja vagyok, de ellenzem, hogy itt gyertek össze. Nézz rá Catre, milyen Zayn nélkül, pedig nem is ismerték egymást. Ne merj kikezdeni Niallel, utasítsd el és tartsd magad távol tőle ha jót akarsz.-állt fel ingerülten és kissé feszülten majd hatalmas léptekkel elsietett a konyhába. Nem hittem el. Harry eddig kedves volt velem. Mindig. Nem én léptem Niall felé, miért nekem szól? Beszélnem kellene Niallel, de így Harry jelenlétében nem tudok. Ja és egy házban élünk, biztonság kedvéért egy szobában. Kimenni nem tudok, hisz ott egy gyilkos. Valamit sürgősen ki kell találnom.
-Jössz már te bátor lovag?-dugta ki a fejét Louis a konyha ajtaján, mire felálltam és nagy nehezen elindultam arrafelé. Bár nem amiatt hogy lusta lennék, csak Harry és Niall és kint egy gyilkos, és Cat szomorú, Liam utál. Jobb lenne ha meglapulnék.
-Hékás. Elesel.-fogott meg Cat, mert majdnem elestem a székében. Meg se akartam szólalni. Tegnap felelőtlen voltam, a többieket is veszélybe sodortam azzal, hogy kimentem és meg is sérültem. Ami azt illeti azt hittem meghalok és most a Nialles ügy. Kíváncsi vagyok meddig bírja ki Niall anélkül hogy beszélni szeretne velem. Mármint hogy amikor ránézek eléggé bús, de ez van. Ne nyomuljon és akkor remek viszonyban lehetek Harryvel, Louissal és a többiekkel is. Ja és Liammel is beszélnem kellene. Ő a csapat esze, nem akarom hogy utáljon, mondhatni ki kell csikarnom belőle némi bizalmat. Bárcsak lenne itt egy könyvtár.
-Kösz.-álltam fel az asztaltól miután gyorsan elfogyasztottam a reggelimet, vagyis magamba tömtem. A többiek még a felénél se jártak. Hülyének nézhettek, hogy tele szájjal felállok az asztaltól.
-Jól vagy?-ivott a poharába Louis.
-bersze.-tettem a szám elé a kezem, hogy ne lógjon ki a kaja, majd elmentem a nappali felé. Felsétáltam a lépcsőn, közben még ettem a szendvicset amit Cat csinált, bár nem néztem mi volt benne, nem érdekelt mit eszek. Benéztem Liamék szobájába, hátha találok valami izgalmas könyvet és találtam is. Kincses sziget. Érdekes. Inkább csak röhögtem egyet a "nyomoromon" és keresgéltem tovább. Egy rakás lovas, gyerekes könyv volt ott, így kicsit elidőztem.
-Hát itt vagy? Jöttem látogatóba.-hallottam meg egy mély, rekedtes, fáradt hangot az ajtóból. Testemet átjárta a hideg, felvillant a kis kiruccanásom, az üldözésem, a vágás majd az ajtóra emeltem a tekintetem.
-Kérem ne bántson.-vált hangom félővé, hátráltam az ablak felé, szörnyű volt látni ismét. Összekócolt fekete haj, ami a szemébe lóg. Egy éles kést tart sebes kezei közt és felém közelít. Sikítani szeretnék, de nem merek, nem tudom mit fog tenni. Reszketni kezdek, könny gyűlik a szemembe, de már végleg a falnál vagyok, nincs tovább. Megmarkolom a függöny szegélyét, próbálom védeni magam. Közelít felém, szemében az élni akarás villan fel, de engem nem akar az élők sorában látni. Haragot és undort érzek iránta, megvetést. De a függöny nem véd meg.